Parádés teljesítmény Portugáliában

A Debreceni Egyetem alakulata az előkelő második helyen zárt, emellett két játékosa egyéni elismeréssel gazdagodott.

A DEAC női futsalcsapatának külföldön is egyre nagyobb nimbusza van, ezt támasztja alá, hogy hétvégén egy nemzetközi tornán indulhatott Viana de Castelóban. Az első meccsen a Rotterdamot győztük le 3-0-ra, a találatainkat Horváth Viktória, Gajzágó Flóra és Üveges Katalin szerezte.

Ezt követően jött a házigazda elleni összecsapás. A papírforma alapján a Santa Luzia volt az esélyesebb, és ez a pályán is megmutatkozott. Főleg a portugálok domináltak, mi megpróbáltunk stabilan védekezni, de a legkisebb hibáink is megbosszulták magukat. Háromgólos hátrányban elővettük az öt a négyes taktikát, ami meghozta a gyümölcsét, mivel Üveges szépített.

A párizsiakkal vívott meccset favoritként várhattuk, ennek ellenére hátrányba kerültünk, ám a folytatásban átvettük az irányítást, ennek köszönhetően egyre nagyobb előnyre tettünk szert, végül 9-1-re diadalmaskodtunk. Ki kell emelni Horváth Viktória teljesítményét, ugyanis ötször (!) vette be a gallok kapuját.

Együttesünk a második helyen zárta a megmérettetést, emellett örömteli tény, hogy Torma Lillát választották a legjobb kapusnak, míg Horváth Viki a gólkirályi címet szerezte meg.

Az erőviszonyokat jól tippeltük meg. Tudtuk, hogy a portugál csapat kiemelkedik a mezőnyből, de mindenképpen szerettük volna megnehezíteni a dolgát, úgy gondolom, ez sikerült. Nagyon fegyelmezett és koncentrált játékkal, remek egyéni teljesítményekkel egy jó iramú, és számunkra nagyon hasznos mérkőzést vívtunk a házigazdával. A franciák és a hollandok ellen domináltunk, és megérdemelt győzelmeket arattunk. A második hellyel elértük a célunkat, az pedig, hogy két egyéni díjjal gazdagodtunk, hab a tortán. A tornán hasznos tapasztalatokat szereztünk, emellett megismerkedhettünk Viana do Castelo gyönyörű városával, valamint a portugál kultúra egy szeletével is – összegzett Quirikó Vivien vezetőedző.

A DEAC eredményei Viana de Castelóban:

DEAC-Futsal Rotterdam 3-0
DEAC-Santa Luzia 1-3
DEAC-Paris ACASA 9-1