Pontszerzés Veszprémben

A DEAC futsalcsapata 2-2-es döntetlent játszott az NB I 6. fordulójában.

Az öt forduló után 100 százalékos mérleggel rendelkező Veszprém otthonában vizitáltak a DEAC férfi futsalosai az NB I-ben. A két csapat az előző szezonban nagy csatát vívott egymással a bronzéremért, akkor a három győzelemig tartó párharcot a mieink nyerték 3-2-re, és ezzel megszerezték a harmadik helyet. A veszprémiek nagyon jól kezdték a szezont, eddig minden meccsüket hozták, ami mutatja, hogy jó formában vannak. Nehéz találkozó elé néztünk tehát, de játékosaink kijelentették, hogy nem feltartott kézzel lépnek pályára.

A hazaiak kezdtek jobban, a 3. percben Felipe szerezte meg a vezetést. A 10. percben Harmati került helyzetbe, de egy veszprémi védő megállította a kapu felé tartó labdát, majd egy szöglet után Nagy Bence lövése ment nem sokkal mellé. Ezután a hazaiak előtt adódott lehetőség: Felipe próbálkozása ment el a jobb kapufa mellett. A 13. percben Nagy Bence látványos sarkazása majdnem meglepte Spandlert, akinek később is akadt védenivalója, ám a 16. percben Rácz Zsolt jól helyezett lövésénél már tehetetlen volt!

A szünet után nem kellett sokat várni az újabb debreceni gólra: egy szép összjáték után Deiby megfordította az állást. Ezt követően is több nagy helyzetet alakítottunk ki, de a Veszprém is tudott veszélyeztetni, például Krajcsi a gólvonalról kotorta ki a labdát. A 32. percben egyenlítettek a hazaiak, ezúttal is Felipe volt eredményes. A hátralévő időben mindkét oldalon akadtak nagy helyzetek, de az eredmény már nem változott. A DEAC megszakította a Veszprém nagy sorozatát, és egy ponttal tér haza.

Futsal NB I 6. forduló
Veszprém–DEAC 2-2 (1-1)

Március 15. Sportcsarnok. Vezette: Kovács G.
DEAC: Krajcsi – Nagy B., Harmati, Deiby, Thiago. Cserék: Tóth B., Szatmári, Rácz Zs., Sándor K., Harcsa, Tóth B.
Gólok: Felipe (3.), Felipe (32.) ill. Rácz (16.), Deiby (22.)