Quirikó Vivien: a duplázás után sem szeretnénk hátradőlni

A DEAC edzője szerint három fontos összetevője volt a fantasztikus eredményeknek.

Női futsalosaink ebben az idényben történelmet írtak: Üveges Katalin és Quirikó Vivien tanítványai először a Magyar Kupát hódították el május 9-én az Astra legyőzésének köszönhetően, majd egy héttel később a Tolna elleni bajnoki döntőt zárták le. Quirikó Viviennel beszélgettünk a mögöttünk hagyott hónapokról, emellett már az újabb kihívások is szóba kerültek.

– Kisebb ékszerüzletet is nyithatnál, hiszen az idei elsőség előtt háromszor nyerted meg az NB I-et a Hajdúböszörménnyel. Hozzá lehet szokni a sikerekhez?

– Sokan mondják, hogy az első bajnoki cím mindig a legkülönlegesebb, ezt én is megerősíthetem. Ettől függetlenül az összes aranyérmemre büszke vagyok, és mindegyik ugyanannyit jelent számomra. Tavaly nyáron érkeztem a DEAC-hoz, és a körülményeket látva bizakodva vártam a szezont, de a duplázással még az én elképzeléseimet is abszolút felülmúltuk.

– Ha már szóba hoztad a duplázást, a Magyar Kupa-siker mit jelent számodra?

– Korábban ez a sorozat az egykori böszörményi játékosoknak és nekem is kicsit elátkozottnak számított, ugyanis nem sikerült megnyernünk, így nagyon örülök, hogy végre ez a medália is a gyűjteményembe került. Az elmúlt években általában februárban vagy márciusban rendezték meg a négyes döntőt, ám a pandémia miatt módosult a program, hiszen most a szezon hajrájában küzdhettünk meg a trófeáért. Utólag azt mondhatom, hogy nekünk ez a változtatás kedvező volt, hiszen taktikailag még jobban összeértünk, emiatt nagyobb eséllyel pályáztunk a végső győzelemre.

– A bajnoki címmel és az MK-arannyal történelmet írtatok. Mik voltak a sikerrecept legfontosabb összetevői?

– Három fontos elemet emelnék ki. Először is a csapategységről kell beszélni, hiszen mindenki kivette a részét ezekből az eredményekből. A kevesebb játékperchez jutó játékosok is rendre jó teljesítménnyel hálálták meg a bizalmat. A taktikai felkészítésre nagy hangsúlyt fektettünk, egy-egy meccs előtt alaposan feltérképeztük az ellenfeleket, amiből szintén rengeteget profitáltunk. Végül a mentális tényezőkről sem szabad elfelejtkezni, elég csak a bajnoki döntőre gondolni. A harmadik összecsapáson a hosszabbítás vége előtt néhány másodperccel egalizáltunk, aztán a büntetőpárbajt megnyertük. A negyedik találkozón pedig lélektani szempontból rosszkor kaptunk gólt a ráadásban, ám ez nem tört meg minket, mivel hamar visszavettük a vezetést.

– Az U17-es gárdát is irányítottad, így kicsit érdemes beszélgetnünk a hátországról is.

– Úgy vélem, nem csak a futsalra, hanem a labdarúgásra szintén érdemes kitérni. Több korosztály parádés teljesítményt nyújtott a mostani idényben, elég csak az U19-es vagy az U16-os gárdára gondolni. Remek szakmai munka zajlik a klubnál, amit alátámaszt, hogy kiemelt akadémiák érdeklődnek a tehetségeink iránt. Optimista vagyok a jövőt illetően, jó úton indultunk el, ezen kell haladni tovább.

– Korábban már említetted, hogy tavaly fogadtad el klubunk ajánlatát. Gondolom, a duplázás miatt sem bántad meg az elhatározásodat…

– Igen, a fényes eredmények is azt mutatják, hogy remek döntést hoztam, de én ezt már a szezon elején is éreztem. A körülményekről csak elismerően tudok beszélni, ilyen feltételek más magyar csapatoknál nem igazán vannak. A lányokat is nagyon megszerettem, élvezem a közös munkát velük. A duplázással pedig feltettük az i-re a pontot.

– A következő idényben gyakorlatilag mindenki minket akar majd legyőzni.

– Ez így igaz, de a két aranyérem ellenére mi sem szeretnénk hátradőlni. Az eredmények szempontjából ugyan feljutottunk a csúcsra, ám a játékunkat figyelve még látok lehetőséget a fejlődésre. Azzal sem árulok el nagy titkot, hogy egy bajnoki címet megnyerni könnyebb feladat, mint megvédeni. Bízom benne, hogy az új szezonban már nyolc együttes alkotja az NB I mezőnyét.