Quirikó Vivien: Szebbnél szebb akciókat vezettünk

A vezetőedző nagy tettnek tartja, hogy a Debreceni Egyetem gárdája megint megóvta a kapuját a góltól.

A DEAC női futsalcsapata a Tolna elleni rangadót is behúzta szombat délután a DESOK-ban, így hat kör után hibátlan mutatóval büszkélkedhet. Quirikó Vivien együttese a színvonalas találkozón Üveges Katalin találatával szerezte meg a vezetést a 28. percben, majd a 34. minutumban Wiesner Dalmáról pattant be a labda a saját kapujába. A vendégek a hajrában ismét elővették az öt a négy elleni felállást, ennek ellenére az eredmény már nem változott, 2-0-ra diadalmaskodtak játékosaink.

A könnyebb találkozókat követően nagyon vártuk már ezt a bajnokit. Az elején látszott, hogy kiélezett ütközeten kell bizonyítanunk, de ez nem okozott nagy meglepetést, mivel a Tolnával ilyen meccseket szoktunk vívni. Ahogy telt az idő, egyre több lehetőséget dolgoztunk ki, külön örülök, hogy szebbnél szebb akciókat vezettünk. Szerencsére a vendégek öt a négyes játékát jól levédekeztük. Óriási fegyverténynek tartom, hogy ezt az összecsapást is lehoztuk kapott gól nélkül, ami főleg annak köszönhető, hogy az ellenfélnek nem adtunk sok esélyt a helyzetek kialakítására. Biztos vagyok benne, hogy a lányoknak újabb lökést ad ez a siker, ugyanis az egyik legnagyobb riválist fektették két vállra. Kisebb szünet jön a bajnokságban, így ezen a héten csak három edzés szerepel a programban, a hétvégén pedig pihenhetnek a lányok. A jövő héten már visszaáll a rendes menetrend – nyilatkozta Quirikó Vivien.

A pauzát követően október 29-én a második helyen álló TFSE otthonában vendégeskedünk.

Fotó: Égerházi Péter