Rangadót játszanak női futsalosaink

A Debreceni Egyetem együttese vasárnap 17 órától az Astrát látja vendégül a DESOK-ban. A találkozó igazi csemegének ígérkezik, hiszen a DEAC három forduló után vezeti a táblázatot, míg ellenfelünk jelenleg a második helyen áll.

A DEAC és az Astra az előző szezonhoz hasonlóan idén is élcsapatnak számít az NB I-ben. Üveges Katalin tanítványai a Tolna, a Budaörs és a Szekszárd ellen is begyűjtötték a három pontot, míg vetélytársunk a nyitányon remizett az éremesélyesnek tartott TFSE-vel, de a szekszárdiakat és a tolnaiakat magabiztosan győzte le. Érdekesség, hogy Krascsenics Csilla már hat, Kota Gabriella pedig öt találatot szerzett, vagyis nem lenne meglepetés, ha a vasárnapi találkozó a két játékos gólpárbaját hozná.

“Tisztában vagyunk azzal, hogy Kota Gabriella mennyire érzi a kaput, így fontos lesz, hogy mennyire tudjuk kikapcsolni őt” – szögezte le Tóth Nóra. “Nagyon várjuk az összecsapást, bár néhányan sérüléssel és betegséggel bajlódnak, ettől függetlenül jó hangulatban készülünk. Szerencsére a jelek szerint mindenki pályára tud lépni hétvégén. Természetesen szeretnénk megszerezni a három pontot, de ez nem ígérkezik könnyű feladatnak. Amennyiben fegyelmezetten és koncentráltan fogunk játszani, lehet esélyünk a győzelemre. A nézők biztosan egy kiélezett meccset láthatnak. Abban bízunk, hogy minél többen szurkolnak nekünk, ugyanis a buzdításból rengeteg erőt meríthetnénk” – hangsúlyozta válogatott játékosunk.

A Budaörs otthonában egy rossz mozdulat miatt ölben vitték le a pályáról Tóth Nórát, aki szerencsére tudta folytatni a játékot, ám azt nem lehet állítani, hogy teljesen egészséges lenne.

“Krascsenics Csilla hozott helyzetbe, de rosszul léptem a labdára, és kifordult a már korábban megműtött bokám. Sajnos letört egy csontdarab és a szalag is megnyúlt. Kezelésekre járok, de úgy tűnik, hogy nem kerülhetem el majd az újabb beavatkozást” – zárta mondandóját Tóth Nóra.

Futsal NB I 4. forduló
DEAC-Astra-HFC Üllő
2020. 10. 18. (vasárnap) 17:00, DESOK

Fotók: Kovács Anikó