Rangadóval kezdünk

Quirikó Vivien nem köntörfalazott, szerinte a Debreceni Egyetem alakulata ezúttal is szeretne a bajnokságban és a Magyar Kupában az élen végezni.

A DEAC női futsalosai a bajnoki döntő “visszavágójával” nyitják az új idényt az NB I-ben. Quirikó Vivien tanítványai a budaörsieket fogadják vasárnap 16 órától a DESOK-ban. A már szóba hozott fináléról nekünk lehetnek kellemesebb emlékeink, hiszen az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcot 3-0-ra nyertük.

Állítólag a Budaörstől nyáron több kulcsember is távozott, ennek ellenére nyugodtan nevezhetjük rangadónak az összecsapást. Abban biztos vagyok, hogy egyik oldalon sem lesz még tökéletes a játék, érződik majd az idény eleji forma, ettől függetlenül szeretnénk itthon tartani a három pontot. Jó állapotban várjuk a rajtot, azt érzem a lányokon, hogy éhesek már a tétmeccsekre. Az erősítéseink remekül sikerültek, Anasztázia Dmitrijenkó már tavasz óta velünk készül, így már felvette a fonalat, míg Csepregi Gabriella személyében egy több poszton bevethető futsalossal bővült a keretünk. Gabi hozzáállása egyébként a fiataloknak példaként szolgálhat – hangsúlyozta a vezetőedzőnk.

Az élvonal mostani kiírásában hét gárda áll rajthoz, Quirikó Vivien szerint izgalmas találkozókat láthatnak majd a sportág szerelmesei.

A TFSE jól erősített, többek között a magyar válogatott Kota Gabriellát szerezte meg. A Tolna újra meghatározó szereplője lehet a pontvadászatnak. Már említettem, hogy a budaörsiek húzóembereket veszítettek el, ám a felsőházra reális esélyük lehet. Az Újpest jó benyomást tett rám a Thelena Kupán, a Miskolc évek óta készül az NB I-re, a Csepel pedig hasznos tapasztalatokat szerzett a legutóbbi szezonban. Az előző két évben dupláztunk, így idén sem lehet más célunk, mint a címvédés mindkét fronton – mutatott rá a trénerünk.

A főpróbánk kiválóan sikerült, mivel az előző héten megnyertük a Thelena Kupát. A viadalon az Újpestet és a Tolna második csapatát is két vállra fektettük, míg a Tolna-Mözs elleni meccs döntetlennel zárult.

Alapvetően pozitív volt az összkép, bár a remi során kicsit kiengedtünk, ami pici bosszúságot okozott. Ezt leszámítva elégedett lehettem, ugyanis akadtak jó egyéni teljesítmények a csapatban – zárta mondandóját Quirikó Vivien.

A DEAC-Budaörs meccsre ingyenes a belépés. Élő közvetítés a DEAC Youtube-csatornáján lesz.

Női futsal NB I 1. forduló
DEAC-Budaörs
2022. 09. 11. (vasárnap) 16:00, DESOK