Robert Weyne is aláírt

Szépen alakul a Debreceni Egyetem futsalcsapatának kerete. Robert Weyne is rábólintott az ajánlatunkra, így a brazil játékos ördöngős cseleivel a DEAC-szurkolókat kápráztathatja el. Two a csonka szezonban csak a Rubeola elleni mérkőzésen viselhette klubunk mezét.

Az előző idényben a koronavírus miatt rövid ideig szerepelhettél együttesünkben. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál?

Robert Weyne: Jól éreztem magam a DEAC-ban. Korábban már játszottam a BME-ben, így voltak információm a magyar bajnokságról. Nagyon megkedveltem a csapattársaimat, ezért is döntöttem úgy, hogy visszatérek a csapathoz. Néhány hónapja azt éreztem, hogy szép sikereket érhetünk el. Bízom benne, hogy jól tudunk szerepelni az NB I-ben. Debrecen is magával ragadott, sok szép helyet ismertem meg.

Honfitársad, Thiago Alves szintén a DEAC mellett tette le a voksát.

Robert Weyne: Ez is befolyásolta valamilyen szinten a döntésemet. Thiago Alvest kiváló játékosnak, valamint remek embernek tartom.

Hogyan jellemeznéd magad?

Robert Weyne: Bármilyen mérkőzésről is van szó, gyűlölök veszíteni. Gyors és képzett játékos vagyok. Ettől függetlenül minden edzésen azért dolgozom, hogy még jobb legyek. A karantén alatt is tréningeztem, de ez nem olyan, mint ha a csapattal készülhettem volna.

Mit üzennél a szurkolóknak?

Robert Weyne: Azt kérném tőlük, hogy ha esetleg vesztésre állunk majd, akkor is buzdítsák a csapatot, ugyanis ebből rengeteg erőt tudunk meríteni. Szerencsére hamarosan velük is találkozhatok.

A Two becenévre hallgatsz. Ki “ragasztotta” rád ezt?

Robert Weyne: Mikor kicsi voltam, anyukám hívott így, és ez a becenév azóta is megmaradt.