Sikeres újpesti túra

A Debreceni Egyetem férfi futsalcsapata a szünetben ugyan még hátrányban volt az Újpest otthonában, ám végül 5-3-as győzelmet aratott.

A lila-fehérek felemás érzésekkel várhatták a hétfői összecsapást: a mérleg egyik serpenyőjében a Fradi elleni bravúros, 8-8-as döntetlent volt, de ezt ellensúlyozta a sok hiányzó (többek között az eddig hét gólt szerző Nehéz Krisztián sem tudott pályára lépni). A DEAC-ban egyedül Two nem tudta vállalni a játékot sérülés miatt.

A hétfői meccs első lövését Lucas eresztette meg, kísérlete célt tévesztett. Kicsit később Szabó Lajos veszélyeztetett, ám Tyukász védett. Szentes-Bíró kerülhetett volna nagy helyzetbe, de az újpesti játékos óriásit mentett. A negyedik percben a hazaiak szerezték meg a vezetést: Németh Márton lőtt a bal alsóba. A folytatásban sokszor dolgoztattuk meg a fővárosiak kapusát, akinek az eszén ekkor még nem tudtunk túljárni. Tyukászt kisebb ápolása miatt rövid időre le kellett cserélni, a helyére érkező Dohány Dominik Kántor löketét fogta. Tóth Attila bombájánál a szerencse is kisegítette az Újpestet, hiszen a labda a lécen csattant. A szünet előtt még Németh növelhette volna az Újpest fórját, szerencsére nem járt sikerrel.

A szünet után végre megjöttek a DEAC-találatok is. A 24. minutumban Rácz indult el a saját térfeléről, két újpestit is faképnél hagyott, és ezúttal már Tyukász sem tudott menteni. Tóth Attila centerezését követően Thiago Alves estében kotorta a labdát a kapuba. Tóth a 32. percben a bal oldalról tört be, aztán a hatos közeléből duzzasztotta az előnyünket. A fővárosiak átálltak az öt a négy elleni taktikára, de a kreativitás hiányzott a játékukból. Szentes-Bíró tálalt Faragó Lajos elé, akinek az első kísérletét ugyan blokkolták, ám másodjára már nem tudták megakadályozni a gólszerzésben (1-4). Kulcsár hozta vissza a hazai reményeket. Néhány pillanattal később Rácz a saját térfeléről bevette az üresen tátongó újpesti kaput. A végén még Szabó Lajos egy beívelésbe pechesen ért bele, ezzel alakult ki a 3-5-ös végeredmény.

“Megint jól kezdtük a mérkőzést, de ismét az ellenfél szerezte meg a vezetést, egyszer már jó lenne, ha ez fordítva történne. Megfelelő számú kapura lövésünk volt, a védekezésünk viszont elmaradt az általam elvárttól, ettől függetlenül uraltuk a meccset. A második félidőben bedaráltuk az Újpestet, ekkor számtalan helyzetünkből négyet értékesítettünk. A végére egy agyonnyert találkozón közel került hozzánk a házigazda a hibáinknak köszönhetően. A védekezésünkön javítanunk kell” – nyilatkozta Elek Gergő vezetőedző.

Együttesünk hét forduló alatt tizenkét pontot szerzett, ezzel a negyedik helyen áll a táblázaton. Elek Gergő tanítványai pénteken a Dunaferrt látják vendégül a DESOK-ban, az ütközet 18.30-kor kezdődik.

NB I 6. forduló
Újpest RFC 220-Volt-DEAC 3-5 (1-0)
gólszerző: Németh M. (4.), Kulcsár G. (38.), Szabó L. (38. – öngól), ill. Rácz Zs. (24., 38.), Thiago Alves (26.), Tóth A. (32.), Faragó (36.)