SOKÁIG JÓL TARTOTTUK MAGUNKAT

A Debreceni Egyetem férfi futsalosai a Nyírgyulaj otthonában vendégeskedtek hétfő este. A gólgazdag mérkőzésen ellenfelünk 7-4-es győzelmet aratott, pedig a 24. percben még a DEAC vezetett 4-3-ra. Elek Gergő legénysége pénteken a Dunaferrt fogadja a DESOK-ban.

A futsal NB I. 12. fordulójában a Nyírgyulaj várt a DEAC-ra. Lovas Norbert együttese szeptember elején 2-0-s győzelmet aratott a csarnokunkban. A nyírgyulajiak jó formában várhatták a kezdő sípszót, hiszen előző négy találkozójukon veretlenek maradtak, a megszerezhető 12 pontból 10-et zsebeltek be.

A hétfői mérkőzésen a hatodik percben szereztük meg a vezetést, ekkor Szabó Lajos vette be a hazaiak kapuját. A 12. minutumban egyenlített riválisunk Vlasovych találatával. Az első játékrész hajrájában felpörögtek az események. Vass góljával fordított a Gyulaj, ám Szabó kicsit később egalizált. Végül az utolsó szót Lapa mondta ki ebben a periódusban, így a szünetben 3-2 állt az eredményjelzőn.

A második félidő elejét megnyomták Szentes-Bíróék, mivel Kántor és Tóth is beköszönt, így ismét nálunk volt a fór. Siska módosította 4-4-re az állást, ezt követően pedig a házigazda akarata érvényesült. Előbb Nyeste testéről vágódott a kapunkba a labda, majd Vlasovych ünnepelhetett újra. A 7-4-es végeredményt Siska Gergő állította be a 39. percben.

A DEAC a következő bajnokiját pénteken 18:30-tól vívja a Dunaferr ellen a DESOK-ban.

Férfi Futsal NB I 12. forduló
Nyírgyulaj KSE-DEAC 7-4 (3-2)
gólszerző: Vlasovych (12., 38.), Vass (17.), Lapa (18.), Siska (27., 39.), Nyeste (38. – öngól), ill. Szabó (6., 17.), Kántor (21.), Tóth (24.)