Szabó Ábel: Ebben a közegben tovább fejlődhetek

A fiatal futsalos úgy véli, a Debreceni Egyetem alakulata sok szép diadallal örvendeztette meg a szimpatizánsait.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Krajcsi Bence, Vass Ottó és Berecz Rafael is marad a DEAC férfi futsalcsapatánál. A sor most Szabó Ábellel bővült, hiszen a 22 éves játékossal szerződést hosszabbítottunk. Szabó a 2021/22-es idényben a bajnokságban hat gólt szerzett, a Magyar Kupában pedig háromszor köszönt be.

Történelmi sikereket értünk el a legutóbbi szezonban, ezért sem gondolkodtam a klubváltáson. Jól érzem magam itt, emellett ebben a közegben tovább fejlődhetek, ugyanis Elek Gergő vezetőedző bátran nyúl a fiatalokhoz. Viszonylag későn kezdtem el futsalozni, így még közel sem vagyok komplett játékos, de igyekszem a rutinosabb csapattársaktól minél többet tanulni.

 

Rengeteg szép győzelmet arattunk az előző hónapokban, nem is igazán tudnék egyet kiemelni. A kupamenetelés során csodálatos élményekkel gazdagodtunk, emellett a bajnoki bronzcsata utolsó találkozóját sem fogom elfelejteni.

 

Az igazat megvallva még most sem sikerült teljesen feldolgoznom azt, hogy a Magyar Kupában ezüst-, míg az NB I-ben bronzérmet szereztünk. Hosszú és fárasztó volt ez az idény, így a pihenő alatt próbálok feltöltődni, aztán amikor elkezdődik a felkészülés, ismét százötven százalékon pörgök majd – nyilatkozta tehetséges játékosunk.