Távozik a húzóemberünk

André Antónia sokat gondolkodott, mielőtt úgy döntött, hogy búcsút int a Debreceni Egyetem alakulatának.

A DEAC női futsalosai történelmet írtak a 2020/2021-es idényben. Üveges Katalin és Quirikó Vivien tanítványai előbb a Magyar Kupában végeztek az élen, majd a bajnoki döntőben a Tolnát fektették két vállra. A fényes sikerek egyik letéteményese André Antónia volt, aki huszonhat tétmeccsen húsz gólt szerzett. A 21 éves kiválóság karrierjében hamarosan új fejezet kezdődik, hiszen a következő szezonban a Diósgyőrben fog futballozni.

“Nagyon sokat örlődtem, mielőtt meghoztam ezt a döntést. Rengeteg érvet és ellenérvet mérlegeltem, végül több hétig tartó gondolkodás után elfogadtam a DVTK ajánlatát. Egykori nevelőedzőm keresett meg, hogy új csapatot szeretnének építeni a helyi kötődésű játékosokra alapozva, és ebben a projektben rám is számítanának. Az is befolyásolt, hogy közelebb kerülhetek a szeretteimhez és a barátaimhoz. Nagy álmom, hogy bekerüljek a labdarúgó-válogatott keretébe, ezért minden tőlem telhetőt megteszek. Remekül éreztem magam a DEAC-ban, ezért is fájó a búcsú. Szeretnék köszönetet mondani Üveges Katalinnak és Quirikó Viviennek, akiknek hála minden téren rengeteget fejlődtem, bízom benne, hogy ezt nagypályán bebizonyítom. A csajoknak azt üzenném, hogy nagyon szeretem őket, és hiányozni fognak!” – mondta meghatódottan André Antónia, aki személyesen csütörtökön búcsúzik el a csapattársaitól és a szakmai stábtól.

Antónia a duplázásnak köszönhetően két gyönyörűen csillogó medáliával gazdagodott klubunkban, emellett számtalan felejthetetlen élményben lehetett része.

“A két aranyérem, illetve a csapatépítő programok egyaránt kellemes emlékek lesznek számomra. Természetesen követem majd a lányok szereplését, és szurkolni fogok nekik teljes szívemből. A Diósgyőrtől a komoly átalakulás miatt a következő szezonban a középmezőnybe kerülés várható el. Úgy gondolom, két-három éven belül pályázhatunk reális eséllyel a dobogóra” – zárta mondandóját André Antónia.