Torma Lilla: Amint meghallottam a reccsenést, tudtam, hogy baj van

A DEAC nagyszerű kapuvédője abban bízik, hogy ebben a szezonban még védhet.

Egy sérülés sosem jön jókor: ez a megállapítás hatványozottan igaz Torma Lilla esetében. A Debreceni Egyetem női futsalcsapatának kiváló kapusa a bajnoki döntő előtt dőlt ki a sorból. Üveges Katalin és Quirikó Vivien tanítványai a finálé első összecsapására a Nyírség gárdájával vívott edzőmeccsel hangoltak. Ezt az összecsapást ugyan simán megnyertünk, de Lilla kiesése miatt egyáltalán nem lehetett felhőtlen az örömünk.

“Egy hosszú indítás után szerettem volna tisztázni, ekkor történt a baj. El akartam belsőzni a labdát, de a jobb bokám magam alá fordult. Abban a pillanatban hallottam a reccsenést, és tudtam, hogy nagy a gond. Az eset után egy hétig gipszet viseltem, akkor kis túlzással gyakorlatilag mindenem fájt. Az is bosszantott, hogy igazából sehova sem tudtam menni. Amióta lekerült rólam a gipsz, a rögzítőnek és a fáslinak köszönhetően szerencsére fájdalom nélkül járok. Csütörtökön már részt vettem egy vizsgálaton, amin kiderült, hogy az összes bokaszalagom biztosan nem szakadt el. Hétfőn ultrahang vár rám, akkor már jóval okosabbak leszünk. A legideálisabb forgatókönyv alapján tíz-tizennégy napot kell kihagynom, jó lenne, ha tényleg ennyivel megúsznám. Nagyon szomorú vagyok a sérülés miatt, hiszen az idény legfontosabb mérkőzéseiről csúszhatok le” – fogalmazott a 25 esztendős kapuvédő, aki hamarosan belevág a kezelésekbe, amelyek elengedhetetlenek a visszatéréshez.

Az aranycsata első felvonását csak kívülről figyelhette Torma Lilla. Múlt héten a tolnaiak 2-1-es győzelmet arattak a DESOK-ban, így ők tették meg az első lépést a trón felé.

“A tehetetlenség érzése miatt szörnyű volt kívülről nézni a találkozót. Eléggé felemás teljesítményt nyújtottunk, előfordult, hogy egymás után kétszer nem tudtunk pontosan passzolni, de többször akadt olyan is, hogy nagyon simán kihoztuk a labdát. Úgy érzem, Renire (Tóth Renátára, a DEAC másik kapusára – a szerk.) nem lehetett panasz, több bravúros védést is bemutatott. Elutazok Tolnára a csapattal a jövő héten, de a szereplésem kisebb csodával érne fel” – zárta mondandóját Torma Lilla.