Torma Lilla: csak a győzelem elfogadható

A remek kapuvédő úgy véli, a Debreceni Egyetem alakulatára egy masszívan bekkelő ellenlábas vár.

A DEAC női futsalcsapata a Csepelt fogadja a DESOK-ban vasárnap este. A papírforma alapján címvédő együttesünk a találkozó favoritja. A reményeinket az is táplálhatja, hogy október végén 4-0-s győzelmet arattunk az újonc otthonában, a góljainkon Fülöp Diána, Horváth Viktória és a duplázó Üveges Katalin osztozott. A fővárosiak jelenleg az ötödik pozíciót foglalják el a tabellán, egyetlen sikerüket a TFSE ellen érték el. Mi hat játéknap során tizenhárom egységgel gazdagodtunk, ezzel pedig az első helyen állunk.

“Ki merem jelenteni, hogy csak a győzelem elfogadható tőlünk. Arra számítok, hogy az ellenfelünk a stabil védekezésre fókuszál majd. Sosem könnyű feltörni egy tömör védőfalat, de meg kell birkóznunk ezzel a feladattal. Az októberi mérkőzésen pozitív benyomást tett rám a Csepel a fegyelmezett játékával. Egyik riválisunkat sem szoktuk lebecsülni, minden mérkőzésen a maximumra törekszünk, és ez most sem változik. Az kisebb problémát jelent, hogy az utóbbi időben nem tudtunk teljes csapattal edzeni. A jelek szerint a hétvégén is lesznek hiányzóink” – adott helyzetjelentést Torma Lilla.

A múlt héten a Budaörs csarnokában 1-1-es döntetlent értünk el. Quirikó Vivien vezetőedző keze bizonyos mértékben meg volt kötve, ugyanis néhány alapembere nem léphetett pályára. Ennek fényében értékes ponttal gazdagodtunk a rangadón.

“Maximalista vagyok, ettől függetlenül úgy vélem, reális végeredmény született. Némi hiányérzet azért maradt bennem, hiszen sok nagy helyzetet elpepecseltünk, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a második félidőben többször kellett nagyot védenem” – mutatott rá kapusunk.

A DEAC-Csepel ütközetet a szurkolók ingyen tekinthetik meg, de a belépéshez védettségi igazolványra van szükség, aminek az érvényessége egy fényképes dokumentummal támasztható alá. Fontos információ, hogy a járványhelyzet miatt a csarnokunkban kötelező a maszkviselés!

NB I 7. forduló
DEAC-Csepel Utánpótlás SE
2021. 11. 28. (vasárnap) 18:30, DESOK

A tabella: