Czégény Zsuzsa abban bízik, hogy a DEAC fiatal reménységei a következő szezonban is meghatározó szereplői lesznek az élvonalnak.
A következő szezonban Quirikó Vivien a felnőttcsapat irányítására összpontosít, így a DEAC U17-es leány futsalosai új tréner vezetésével vágnak neki az élvonalnak. Az edzőkérdést házon belül oldotta meg a vezetőség, hiszen Quirikó Vivientől Czégény Zsuzsa veszi át a stafétát. Czégény Zsuzsa játékosként 2019 óta erősíti klubunkat, az előző években négy NB I-es bajnoki címet és öt kupagyőzelmet ünnepelhetett. A rutinos futsalos már a profi karrierje utáni életre is gondol, hiszen nemrég az MLSZ Grassroots képzésén elvégezte az alapszakot. A tanfolyamon elsajátított tudást hamarosan átadhatja klubunk ifjú tehetségeinek.
– Egy másodpercig sem gondolkodtam, amikor jött ez a lehetőség. Nem vagyok már fiatal, de a sporttól a visszavonulásom után sem akarok elszakadni, így egy ideje már a terveim között szerepel az edzősködés. A jövőben folyamatosan képezném magam, a céljaim között szerepel újabb licencek megszerzése. Biztos vagyok benne, hogy az elején sok segítséget kapok majd Quirikó Vivientől. Vivit régóta ismerem, a tréningeken sok hasznos dolgot lestem el tőle, ezeket pedig én is igyekszem alkalmazni. Hogy milyen filozófiát szeretnék követni? Meggyőződésem, hogy jó hangulatban a munka is könnyebben megy, ezért próbálom majd egy-egy poénnal feldobni a hangulatot. Persze ez nem azt jelenti, hogy a tréningek csak a viccekről szólnak, mivel a kemény melót is el kell végezni – nyilatkozta Czégény Zsuzsa.
U17-es korosztályunk idén parádés teljesítményt nyújtott: a Keleti csoportban a második lett, így a nyugaton a képzeletbeli dobogó második fokára felálló Budaörssel küzdhetett meg a bronzéremért. A párharc első felvonásán alakulatunk 13-4-re nyert a budaörsiek csarnokában. A formalitásnak ígérkező visszavágót meg sem rendezték, ugyanis a Pest vármegyeiek nem utaztak el Debrecenbe.
– Magasra került a léc, de abban bízom, hogy az új idényben hasonló eredményt érhetünk el. Nem tudom még, hogy milyen keret áll a rendelkezésemre, de az bizakodásra adna okot, ha a bronzcsapat gerince megmaradna – zárta mondandóját Czégény Zsuzsa, aki a medálszerzésből kivette a részét, hiszen a kapusok felkészítéséért felelt.