Újabb DEAC-játékos került be a válogatott keretébe

Sajnos egyik futsalosunk sérülés miatt nem állhat a szövetségi kapitány rendelkezésére.

Korábban már jeleztük, hogy a női futsalválogatottra október 19. és 24. között Eb-selejtező vár. Frank Tamás szövetségi kapitány és segítője, Quirikó Vivien már kihirdette bővebb keretét, amelybe Horváth Viktória, Torma Lilla, Fülöp Diána és Krascsenics Csilla személyében négy DEAC-játékos került.

A bejelentés óta több változás történt, hiszen fiatal tehetségünk, Nagy Anikó is bizonyíthat a nemzeti együttesben. Sajnálatos hír, hogy sérülés miatt Krascsenics Csilla nem tud részt venni az összetartáson. Ettől függetlenül nem csökkent a debreceni kontingens létszáma, ugyanis Üveges Katalinra szintén számít Frank Tamás.

A mieink Oroszországgal, Fehéroroszországgal és Hollandiával küzdhetnek meg Minszkben a továbbjutásért. A kvartett győztese bejut a négyes döntőbe, amit jövő márciusban fognak megrendezni.

Fotó: Derencsényi István