Újabb fölényes győzelmet aratott U17-es csapatunk

A Debreceni Egyetem alakulata a szünetben már hét góllal vezetett, majd a szünet után még inkább kinyílt az olló.

A DEAC U17-es leány futsalcsapata a kecskemétiekkel csapott össze vasárnap a bajnokságban. Játékosaink fölénye a 10. percben érett góllá, ekkor Sárosi Dóra vette be a Dirner-Siland Futsal kapuját. Aztán a szünetig többek között a három gólt jegyző Homovics Zita vezérletével 7-0-ra elhúzott együttesünk. A pihenőt követően sem forgott veszélyben Czégény Zsuzsa tanítványainak a sikere. Végül tehetségeink 17-1-es diadallal abszolválták a hétvégi összecsapást. A fölényes győzelemből Gáll Zsófia és Sárosi Dórda négy-négy találattal vette ki a részét, Homovics mellett Furó Liliána is háromszor köszönt be, míg Perpék Zita egyszer volt eredményes.

A tizenhét rúgott góllal elégedett lehetek, de a játékunk miatt maradt bennem némi hiányérzet. Kicsit lassan és körülményesen játszottunk ezúttal, ettől függetlenül a nagyarányú győzelmünk magáért beszél. Meglátjuk, hogy ez az eredmény mire lesz elég a végén – összegzett edzőnk, Czégény Zsuzsa.

U17-es bajnokság Keleti csoport
Dirner-Siland Futsal-DEAC 1-17 (0-7)
gólszerzők: Szűcs V. (67.), ill. Sárosi (10., 15., 53., 64.), Szűcs (16., 40. – mindkettő öngól), Homovics (17., 21., 34.), Gáll (32., 57., 61., 63.), Furó (42., 50., 67.), Perpék (44.)
A DEAC összeállítása: Szigeti – Gáll, Sárosi, Perpék, Homovics. Cserék: Nagy E., Csonka, Furó. Edző: Czégény Zsuzsa.