A 2. harmadot szeretnénk elfelejteni!

Vasárnap este játszották le a mieink idei első erdélyi túrájuk záró mérkőzését az SC Csíkszereda ellen. Az első két meccs nem hozott számunkra sikert; a gyergyóiak a hajrában tudták a maguk javára fordítani a debreceniek elleni találkozójukat, míg a Farkasok valamivel kevesebb gond árán nyertek. Soros ellenfelünk, a csíki alakulat viszont jóval magabiztosabban menetelt, a Brassót, a Fradit és a Jegesmedvéket is elkapta az utóbbi időben. Ugyanakkor a gyergyói és a brassói találkozónk bebizonyította, hogy tudunk gólokat lőni, csak mostanság nem a kellő számban és nem a számunkra optimális időben.

A mérkőzés a számításainknak megfelelően indult, a csíkiak többet támadtak és többször lőttek kapura, a védelmünk azonban helyt állt, Antek Tomi is remekül védett. A meccs 4-5. percétől kezdve fokozatosan jöttek egyre feljebb a mieink, a harmad félidejéhez közeledve ígéretes támadásokat vezettünk, különösen Turcotte és Kuleshov játszott agilisan. A 12. percben Mazzagot szórták ki bottal lökés miatt, a lehetőséget pedig gyorsan gólra váltotta a Szereda; Kulyash és Stach után Fodor Csanád kapta a pakkot és láthatólag begyakorolt figura végén a hálóba vágta. A harmad hátralévő részében kiegyenlítődött a játék képe, mind a két kapu gyakran forgott veszélyben, de újabb gól nem született. Az 58. percben Dalecky és Kuleshov ugrottak ki, Dalecky ellőtte a korongot, bár lehet, hogy egy jó átadással többre mentünk volna. Oda-vissza hullámzó játék folyt a harmad döntő részében, 11-10 volt a kaput eltaláló lövések száma. Néhány kedvező lehetőség így is kimaradt, de az ellenfél sem tudott komolyabban fölénk kerekedni.

A 2. játékrész elején a játék képe nem változott lényegesen. Az 1. minutumban Kulyash nagy löketét védte ki Antek. Egy percre rá Kuleshov ért utol egy hosszan előre vágott korongot, átadását Spirko kapásból tűzte kapura, Adorján azonban a helyén volt. Semmi nem utalt arra, hogy rövid időn belül bármilyen komoly változás történik. De mégis megesett: egy sarokból kivett korong megtalálta Sofront a mieink kapuja előtt, ő pedig belőtte azt a rövid felsőbe. Két perccel később az üresen korcsolyázó Sofron kapott egy jó passzt és már a második találatát szerezte.26.32-nél Skachkov kapta vissza Stashtól a pakkot, majd ő is bevarrta Antek hálójába, aki érthető okokból cserét kért. A „hidegen” beálló Gönczi Lajos sem kerülhette el a gólt, 29.46-kor Salló neki is betalált. A 34. percben Ságit állították ki, de ezt már sikerült kivédekezni. A katasztrófa alig 6 perc alatt történt, és ez most jelentősen kihatott a játék képre is; 19-5 volt a kapura lövések aránya, a hazai csapat komoly fölényben játszott. Részünkről mindenki azt kívánta, hogy érjen már véget ez a harmad és amikor megtörtént, 5-0 állt az eredményjelző táblán.

A 3. harmad elején Beczét állították ki, ez volt a hazaiak első kisbüntetése a meccsen, a mieink pedig támadásba lendültek. 44.00-nál jártunk, amikor Vokla nagy lövése kipattant Adorjánról, Turcotte pedig bevarrta a pakkot. A 46. percben Kloz kígyózott át a szeredai védőkön, fonákját azonban csíkiak kapusa hárította. A 48. perc legelején, egy lefordulás után Hári jó átadását Kuleshov lőtte be kapásból. Mondhatni varázsütésre megváltozott minden, a debreceniek felszabadultan hokiztak, akadozni kezdett viszont a szeredaiak passzjátéka. Ezen nem változtatott, hogy az 51. percben Láday lövése átcsúszott Gönczi alatt, arra járó Péter Balázs pedig bekotorta a pakkot.  54.58-nál Spirko, Kuleshov és Hári kevergettek, az orosz csatár keresztpasszát Hári értékesítette. Több gól már nem esett, de a mieink elsősorban maguknak bizonyították be, hogy képesek egy-két találatnál többet szerezni.

Az 1-3-as részeredménnyel az egyetemisták elvitték a 3. etapot, és bizonyságot adtak arról, hogy megvan bennük az erő a megújulásra. A srácokat dicséret illeti azért, hogy reménytelennek tűnő helyzetben sem zuhantak össze, így tudták megnyerni a záró harmadot. Az erdélyi túra után egy pár napos meccsszünet következik, bízunk abban, hogy a mieink ezt feltöltődésre és a csapat újjászervezésére fogják felhasználni.

David Musial vezetőedző a következőket nyilatkozta a találkozó végén.

Jól kezdtük a mérkőzést, az első harmadunk rendben volt. Aztán a második játékrészben teljesen másképp jöttünk ki a jégre, nem úgy játszottunk, ahogy kellett volna, ott szúrtunk el mindent. A harmadikban próbáltunk kapaszkodni, időnként képesek voltunk a saját játékunkat játszani, de már túl késő volt. Két sérült alapjátékosunk is vissza fog térni jövő héten, velük együtt remélhetőleg újból megtaláljuk önmagunkat és találkozókat tudunk nyerni.”

2021.10.17. 17.30 Csíkszereda
EL 57
SC Csíkszereda – DEAC 6-3 (1-0, 4-0, 1-3)
Gólszerzők: Sofron (2), Fodor Cs., Skachkov, Salló és Péter B., illetve Turcotte, Kuleshov és Hári

 =Müller Károly=

Fotók: SC Csíkszereda