A DEAC játékosai megkezdték a közös felkészülést

Július 15-én délelőtt az egyetemista csapat számára is elkezdődött az új szezon. David Musial vezetőedző, Kecskeméti Áron másodedző, valamint Farkas Zoltán erőnléti edző irányításával 13 játékos kezdte meg a felkészülést a 2021-22-es idényre, amelyik remélhetőleg nem tartogat az előző évhez hasonló megpróbáltatásokat az egyetemes-és a magyar sportélet számára.

A napi munka a stábtagok expozéjával kezdődött, akik röviden ismertették a 2020-21-es idény lezárása óta eltelt időszak tapasztalatait és a játékosok iránti elvárásaikat.

Mielőtt elkezdődött a konditermi edzés, a sportsajtó jelenlévő képviselői kapták mikrofonvégre a vezetőket és a játékosokat. David Musial a következőket nyilatkozta:

A pár hónapos nyári pihenő a mai nappal véget ért, szerencsére mindenki egészséges, így készen állunk, hogy elkezdjük a felkészülést az új szezonra. A következő két hétben a légiósok is csatlakoznak a csapathoz, utána már teljes kerettel dolgozhatunk. A srácok teljesítették a szünetre kapott feladatokat, így jó erőállapotban érkeztek vissza. Természetesen várjuk már a bajnoki rajtot, remélem, elkerülnek minket a sérülések és hasonlóan sikeres szezont tudunk produkálni, mint a legutóbbi volt. A csapat nagyjából együtt maradt, bár akadt néhány távozó játékosunk, a helyükre újak érkeztek. Most még foghíjas kerettel készülünk, meg kell várni, hogy mindenki megérkezzen, utána teljes erőbedobással vágunk nekik a megmérettetéseknek. Szezon közben kiderül, jó munkát végeztünk-e, vagy nem, de én a pozitív visszajelzésben bizakodom” – összegzett David Musial.

Az első közös edzésen az alábbi játékosok vettek részt: Gönczi Lajos, Vokla Roland, Bogesic Vedran, Sándor Flórián, Berta Ákos, Molnár Dávid, Hári Norbert, Sági Martin, Mazzag Dániel, Almási Márk, Kozma Ferenc, Szabó Kornél és Sándor Bence. Külön engedéllyel hiányzott Hetényi Zoltán, valamint a külföldről érkező sportolóink; Novotny Dominik, Jan Dalecky, Vojtech Kloz, Hugo Turcotte, az új igazolások, Rastislav Spirko és Jordan Kliment, valamint a hokibelföldi státuszú Vladislav Kuleshov.

Az egyetemisták kerete jelen pillanatban 21 játékosból áll, ám ez még nem tekinthető véglegesnek. Összességében jó hangulatú idénynyitón vagyunk túl, ami reményeink szerint meghatározza majd a DEAC-os srácok egész előszezonját!

=MK=

Fotók az első napról