A Dunaújváros nyerte a maratoni szétlövést

A DEAC 0-2-es hátrányból egyenlített az Acélbikák ellen.

Bravúros győzelmet követően utazott Dunaújvárosba a DEAC az Erste Ligában, ugyanis a debreceni hokisok előző este, pénteken 6-2-re legyőzték az addig veretlen Budapest Jégkorong Akadémia HC-t idegenben.

Joggal vártuk tehát a jó folytatást szombaton délután. A bizalmunk azonban már a meccs elején megrendült. Dézsi passzát vágta a DEAC kapujába Ödman 05:57-nél, majd 06:33-nál Somogyi növelte az újvárosi előnyt, 2-0. Tíz perce tartott a találkozó, amikor bottal akasztásért két percre kiküldték a dunaújvárosi Pinczést.


A második harmad elejét értelemszerűen a vendégek kezdték akaratosabban, többször is veszélyesen támadták a hazai kaput, ám egy-egy kósza újvárosi akciónál Hetényinek is akadt védeni valója, akit egyébként 27:16-nál kapott egy két perces büntetés. Alig, hogy kiegészültünk, Sosunov ült le a padra, pár másodperccel később pedig Jakub Izacky is, vagyis kettős emberelőnybe kerültek az Acélbikák, amit sikerült kivédekeznie a Debrecennek. Bő hat perccel a játékrész vége előtt Spirko átadásából Dalecky ütött gólt a házigazdák jobb felső sarkába, 2-1! Támadásban maradt a DEAC, de egy perccel a vége előtt Hetényi Zoltánnak kellett hatástalanítania egy bombát.


A harmadik etap hatalmas DEAC-helyzettel kezdődött, de a kapus bravúrral hárított.42:11-et mutatott az óra, amikor egyenlített csapatunk! Mihalik játszott Molnárhoz, aki nem hibázott, 2-2. Ezt követően Hetényi védett egy óriásit. A folytatásban nagy volt az iram és felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de érett a hosszabbítás, amire sor is került.

A hosszabbításban nem született gól, de valamivel a Debrecen állt közelebb ahhoz, hogy betaláljon.

A maratoni büntetőpárbajt a Dunaújváros nyerte, megszerezve a két pontot, míg a DEAC-nak egy egység jutott.

Erste Liga, alapszakasz
Dunaújvárosi Acélbikák-DEAC 3-2 (2-0, 0-1, 0-1, 1-0)
Gól: Ödman, Somogyi, Embrich, illetve Dalecky, Molnár
Fotók: DAB