A hosszabbításban buktuk el a továbbjutást

Egy peches találattal kapott ki a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata a ráadásban a DVTK-val szemben.

Sok szurkoló támogatására számíthatott a Debreceni Jégcsarnokban vasárnap este a DEAC. Rá is fért a buzdítás Vaszjunyin Artyom alakulatára, hiszen a mindet eldöntő hetedik összecsapásának veselkedett neki a DVTK Jegesmedvék ellen az Erste Liga negyeddöntőjében. Mindkét alakulaton nagy volt a nyomás, hiszen tudták, aki nyer, továbbjut a legjobb négy közé, a vesztes számára pedig véget ér a szezon. Nem cicóztak a gárdák, ahogy azt már megszokhattuk tőlük, rögtön egymásnak estek. A tempó megvolt, ahogy az elszántság is, mindkét oldalon azon igyekeztek, hogy megszerezzék a vezető találatot. Azzal együtt, hogy többet volt a korong a cívisvárosiaknál, azért a vendégek is serénykedtek, kellettek Hetényi védései. Emberelőnybe került a DEAC a 17. percben, miután Voklát kiállították, de így sem sikerült betalálni, 0-0-s állásásnál ért véget az első harmad.

Rögtön a szünet után óriási kapuvassal jelentkeztek a diósgyőriek, akik hamarosan már emberfórban támadhattak, Usztyinenko kapott kényszerpihenőt. Alig, hogy kiegészült a Debreceni Egyetem csapata, újabb játékosunk kapott 2 percet, ezúttal Galoha ült le a büntetőpadra. Tapintható volt a feszültség, Csollák és Djumic is tesztelte Hetényit. Kreisz indította a visszatérő Galohát, a lett légiós villámgyorsan indult meg Tóth kapuja felé, csak épp a befejezésnél volt pontatlan. Két borsodit is kiszórtak a játékvezetők, Csollák és Miskolczi érdemelte ki a kisbüntetést, így nagy lehetőséghez jutottak a fekete-fehérek, azonban így sem tudták megszerezni a vezetést. Lendületes meccset vívtak a felek, felváltva forogtak veszélyben a kapuk, megvoltak a debreceni ziccerek is, de egyszerűen semmi sem ment be. Aszkarov kiállítása sem okozott zavart a debreceni gépezetben, sőt, kevés hiányzott, hogy Senfeld belője az első gólt a találkozón.

Láthatóan egyik gárda sem akart felelőtlenül belemenni a kétes szituációkba, ahogy fogyott az idő, egyre óvatosabbakká váltak a hokisok. Nagy ziccer adódott Zohovs előtt az etap feléhez közeledve, ám ahogy addig minden lehetőség, az is kimaradt. Vokla gáncsolta Mózert, tette pedig nem maradt büntetlenül, létszámfölénybe került a DEAC. Mozer, valamint Jeliszejev előtt is ott volt a sansz, de maradt továbbra is a 0-0 az eredményjelzőn. Öt perc volt vissza, mikor Mozer dönthette volna el a meccset, Tóth azonban a korong útját állta. Az utolsó másodpercekben Aszkarov ütőjében volt ott a mindent eldöntő találat, de ott is maradt, jöhetett a ráadás. Két és fél perc elég volt a DVTK-nak, hogy lezárja a párharcot, Marklund lőtte mennybe az övéit. Ezzel Láda Balázs együttese összesítésben 4-3-ra nyerte meg a DEAC elleni negyeddöntőt és lépett tovább a legjobb négy közé.

Erste Liga rájátszás, negyeddöntő, 7. mérkőzés
DEAC-DVTK Jegesmedvék 0-1 (0-0, 0-0, 0-0, 0-1) – hosszabbítás után
Gól: Marklund
Összesítésben 4-3-ra nyert a DVTK.

Fotók: Szolnoki László