A jók között is a legjobbak: Hetényi Zoltán és Léránt René

A Magyar Jégkorong Szövetség a mai napon tette közzé, kik bizonyultak az elmúlt szezon legjobbjainak az ERSTE Ligában. A Liga vezetőedzői hat kategóriában értékelték a játékosok teljesítményét. Az első körben kategóriánként 3 jelölt személye vált ismeretessé, a győztesek a jelöltek közül kerültek ki.

A debreceni hokirajongók jogos izgalommal várhatták az eredményt, hiszen csak a támadók kategóriájában nem sikerült „jelöltet állítanunk”. A kapusok közül Hetényi Zoltán, a hátvédek sorából Vokla Roland került a legjobb három közé, Molnár Dávid az év felfedezettjei között léphetett fel a dobogóra, ugyanúgy, mint a Fair Play díj várományosai között Léránt René. Nem véletlen, hogy Hetényi Zoltán jelölést kapott Mr. Spirit díjra pályázók társaságába is.

A szavazás végeredménye is sikert hozott számunkra, mivel a kapusok versenyét – immár másodízben – Hetényi Zoltán nyerte, a Fair Play díjat pedig Léránt René érdemelte ki. Nagyszerű hálóőrünk teljesítményét nem szükséges külön méltatni, két igazán neves kanadai kapuvédő, Garret Hughson és Jordon Cooke elől halászta el a trófeát, a szezon során végig kiemelkedően védett.

Léránt René egyik motorja volt a mieink védőmunkájának. Sok időt öltött a jégen, és mindvégig kitűnt határozott, ám kiemelkedően sportszerű a játékával. Ezt bizonyítja, hogy az idényben mindössze 24 percet töltött a büntetőpadon.
Természetesen kíváncsiak voltunk kategóriagyőzteseink véleményére is.

fotó: MJSZ

„Igazán megtisztelő számomra ez az elismerés – nyilatkozta Hetényi Zoltán – már csak azért is, mivel nehéz munka árán szereztem meg, a Ligában remek hálóőrök sora tevékenykedik. A díj sokat jelenthet a csapatunknak is, hiszen bizonyítja, hogy az elvégzett munka előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét. Emellett komoly motivációt is jelent, egyértelművé teszi, hogy jó úton járunk, ezen kell tovább haladnunk a jövőben!”

„Őszintén szólva kissé meglepett, hogy én nyertem meg a Fair Play díjat. – kezdte a mondandóját Léránt René – Nagyon örültem neki, többek között azért, mert nem vagyok ilyesmihez hozzászokva, srác koromban kaptam egyéni díjat utoljára. A fair play szellemében szeretném folytatni a pályafutásomat, remélem, hogy a jövőben is képes leszek kemény, de sportszerű játékot produkálni!”

Különdíjas játékosainknak és edzőiknek ezúton is melegen gratulálunk! Mivel a legjobb három közé sem volt egyszerű bekerülni, komoly elismerés illeti Vokla Rolandot és Molnár Dávidot is!

=MK=