A párviadal folytatódik

A csapatok úgy vágtak neki az elődöntős párviadal szerdai mérkőzésének, hogy a csíkiaknak mindössze egy győzelem hiányzik a söpréshez. Rossi Enrico vezetőedző nem is változtatott az erdélyiek hadrendjén, míg György József egy kicsit átvariálta a sorokat.

A találkozó kezdetén élesebbek voltak a vendégek, 22 másodperc elteltével már összehoztak egy veszélyes helyzetet. A szeredaiak ugyanazt játszották, amit legutóbb, már a semleges harmadban megpróbálták elfojtani a hazai támadásokat. A debreceniek is feljebb kapcsoltak, Adorjánnak egyre több volt a védeni valója; a 4. percben Novotny lövését, majd a 7. perc táján Molnár emelését hatástalanította. 09.16-nál Mazzag tört be az erdélyiek kapuja elé, lövése kipattant, a jókor érkező Smirnov azonban nem hibázott. A harmad közepe táján az egyetemisták kerültek fölénybe, Adorján azonban a helyén volt. 13.56-nál Klozt állították ki, a tribünről nehezen lehetett megállapítani, miért… Az emberelőnyt ezúttal is jól játszották meg az erdélyiek, Hetényi Zoli többször is bravúrral tisztázott. A harmad végén sok gondja volt a kapusoknak, előbb Adorján fogta meg Novotny ziccerét, majd Stach helyzeténél megint a debreceni hálóőr brillírozott.

A 2. játékrész kezdetén több cserét is megnyomtak a mieink, csak üggyel-bajjal tudott tisztázni a szeredai védelem. A 33. percben Sándor Flóriánkerült a büntetőpadra, de sokáig úgy tűnt, hogy ebből mi jövünk ki jobban; Adorján Novotny-t hozta helyzetbe, a cseh támadó pedig köszönte szépen, bevágta a pakkot az üres kapuba! 2 másodperccel a csíki emberfór vége előtt O’Connor játszotta be a pakkot a kapunk elé, Taratukhin beleszúrt, közelebb nyomultak az erdélyiek. 38.55-nél Kubat akart elégtételt venni egy őt ért sérelem miatt, a játékvezető nem hagyta, végül cseh légiós a büntetőpadra került.

A 3. harmad elején a vendégek kivédekezték Kubat áthúzódó kiállítását. A 45. percben 5 az 5 ellen kevergetett az ellenfél, mígnem üresben találták a kapunkkal szemben Sofront, aki nagy bombát zúdított a hálónkba. A 49. percben Reisz talált be, ám a jó szemű játékvezetők videóztak és megállapították, hogy a gólt magas bottal ütötték. Az 51. minutában Smirnov Karmaev-et indította, az junior légiósok újabb találatot jegyeztek. 53.27-nél Novotny-t száműzték a büntetőpadra, az emberelőnyben Lapenkov korongjába Taratukhin szúrt bele, ismét döntetlen volt az állás. Többen már hosszabbítást vizionáltak, 58.15-nél azonban Sági passzát Molnár Dávid értékesítette. 58.37-nél Adorján lekorcsolyázott, csapata pedig időt kért, de így sem tudtak egyenlíteni.

Elszánt, bátor hokival, megérdemelten nyerték meg a párviadal negyedik mérkőzését a mieink. Ezzel elkerülték a söprést, pénteken Csíkban folytatják az összecsapások sorát. Valamennyi jégre lépett játékosunk remekül tette a dolgát, külön dicséretet érdemelnek a fiatalok; Smirnov két, Molnár Dávid és Karmaev egy-egy pontot tett bele a közösbe. Hetényi Zoli 49 lövést hárított, a szokásos kiemelkedő teljesítményét produkálta. A pénteki találkozó hihetetlenül nehéz lesz, az otthon játszó ellenfelet több száz szurkoló támogatja, mi azonban nem adjuk fel, mindent megteszünk azért, hogy vasárnap újra vendégül láthassuk a csíkiakat. A mérkőzés magyar idő szerint 17.30 órakor kezdődik és a Liveevent közvetíti élőben.

A mérkőzést debreceni részről Kecskeméti Áron másodedző kommentálta.

A küzdőszellemmel az egész széria alatt nem volt gond, tudjuk, hogy egy remek csapat ellen játszunk. Attól függetlenül, hogy 3-0 volt az összesítés, nem adtuk fel egy percre sem. Még senki nem tudta megcsinálni, hogy 3-0 ról visszajöjjön az Erste Liga elődöntőjében. Néhány dologgal sikerült már ékeskednünk a magyar jégkorongban, megpróbáljuk ezzel is megtenni. A viccet félretéve, nem fogunk előre sietni, meccsről meccsre kell haladnunk. Szükséges az is, hogy csapatként dolgozzunk. Természetesen Zoli ezúttal is keményen tartott minket, és ki kell emelni azt is, hogy a fiatalok nagyon szépen felnőttek a feladathoz – mondta Kecskeméti Áron.

FOTÓK A MÉRKŐZÉSRŐL

2022.03.23. 18.00 Debreceni Jégcsarnok
EL 265
DEAC – Sport Club Csíkszereda 4-3 (1-0, 1-1, 2-2)
Gólszerzők: Smirnov, Novotny, Karmaev és Molnár D., illetve Taratukhin (2) és Sofron

=Müller Károly=