A Debreceni Hoki Klub egykori kapusa nem szakadt el a jégtől, jelenleg a DEAC felnőttcsapatánál fontos feladatokat lát el.

A DEAC minden csapatánál vannak olyan emberek, akik a háttérben dolgoznak, de munkájukkal ugyanúgy hozzátesznek a sikerekhez. A jégkorongegyüttesnél ilyen Fucskó Tamás csapatvezető, aki a játékosok ügyeit intézi, az utazásokat szervezi az idegenbeli mérkőzéseknél, emellett marketingfeladatokat is ellát. Korábban ő maga is űzte a sportágat, éveken át a DHK korosztályos együtteseinek kapusa volt.

– Egy véletlennek köszönhetően kerültem a jégkorong közelébe – tekintett vissza a kezdetekre Fucskó Tamás. – Hatéves lehettem, amikor DHK-meccsre készültem édesapámmal még a régi, nyitott pályára az Oláh Gábor utcán. Elmaradt, helyette edzést tartottak, és megkérdezték nem állnék-e be a kapuba. Akkor még nemet mondtam, de nem hagyott nyugodni a gondolat, így a következő héten megpróbáltam, megszerettem és ottragadtam. Végigjártam a ranglétrát, és mivel kevesen voltunk kapusok, ezért több korosztályban is védtem. Volt, hogy csak padozni mentem, hogy meglegyen a csapat, de nagyon sok meccsen játszottam is.

– Már abban az időszakban is szép sikereket ért el az utánpótlás. Melyik hagyott benned mély nyomot?

– Az U18-es korosztályban a DHK a DVTK-val közösen indult a bajnokságban. Egészen a döntőig meneteltünk, azt Fehérvárt is legyőztük, amely előtte az egész szezonban nem kapott ki. A fináléban a Dunaújváros már jobbnak bizonyult, így a második helyen végeztünk, de ez akkor nagyon jó eredménynek számított.

– Ekkor már kopogtattál a felnőttcsapat ajtaján…

– Elég fiatalon, tizenhat évesen kerültem fel az első kerethez. Máthé Csaba volt az elsőszámú kapus, Magyar Zoltán a második. Ekkorra már szépen felépítettem magam, végigjártam az utam, hogy akár a kezdőkapus szerepét is betölthessem, viszont a tanulást és a sportot nem sikerült összeegyeztetnem. A befejezés mellett döntöttem, így amikor 2014-ben a csapat feljutott a MOL Ligába, akkor már nem voltam a tagja. Utólag sem bánom, hogy így döntöttem, hiszen a civil életben egy diploma többet ért akkor számomra. Abban az időben még nehezen lehetett összeegyeztetni az élsportot a tanulással, ma már sokkal jobb a helyzet, főleg a Debreceni Egyetemen.

– Pár év után mégis visszatértél a sportághoz.

– Amikor 2019-ben a jégkorongszakosztály csatlakozott a DEAC-hoz, megkérdezték, nem dolgoznék-e a klubnál. Örömmel jöttem, azóta csapatvezető vagyok a felnőttgárdánál.

– És mellette folyamatosan tanulsz…

– Igen, a Gazdaságtudományi Kar sportszervező szakát már elvégeztem, most az Állam- és Jogtudományi Karon tanulok. Úgy gondoltam, nem baj, ha ebben a változó világban esetleg több diplomája és több terve van az embernek. Egyébként nagyon érdekesnek és kihívásnak találom a jogot.

– Ha elvégzed, maradsz a sportban?

– Van még időm ezt eldönteni, de az biztos, hogy a közeljövőben nem szakadok el a jégpálya mellől. Kevés a sportjogász, szívesen elhelyezkednék ezen a területen akár a DEAC-nál is, hiszen nagyon szeretem ezt az egyesületet, családias a hangulat, itt képzelem el a jövőmet a későbbiekben is.
Nyitrai Daniella