Alakulnak a dolgok

A profi sportolókra nem igazán jellemző a kudarcok feletti töprengés, persze az újabb megmérettetés, a siker reménye mindig a legjobb gyógyír a fájó sebekre. Nyilván ez volt a helyzet a mieink vasárnapi balsikere után is, a srácoknak idejük sem volt a múlton rágódni; kevesebb, mint 48 órával később már Fehérváron kellett a jégre lépni. A srácok változatlan összeállításban kezdték el a találkozót, Almási és Jakabfy maradt ki a meccskeretből, a kapusposztot pedig Antek Tomi foglalta el.

Az 1. harmad elején közepes iramú, váltakozó játék folyt a jégen, többet támadtak a mieink, de a farmcsapat tartotta magát. A 7. percben Turcotte átadásával Dalecky húzott befelé a jobb oldalról, nem támadták, hát belőtte az egyetemisták első gólját. Röviddel később Gőz indult meg, de közben elmozdult a fehérvári kapu, a játékvezetők megállították az akciót. Ezután Sándor kék vonalas bombáját védte a hazai hálóőr. A 7. percben egy kontrából Veshutkin veszélyeztetett, Antek Tamás azonban a helyén volt. Feljebb kapcsolt a farmcsapat, de nem tudtak kiegyenlíteni. 12.25-nél Alapit küldték ki Vokla buktatása nyomán. A debreceniek alaposan megjáratták a korongot a fehérvári harmadban, Spirko pedig közelről kihasználta az emberfórt. Egyre nagyobb fölénybe kerültek a mieink. Szűk három perccel a harmad vége előtt Spirko felpörgette magának a pakkot, a levegőből akarta beütni, nem sok hiányzott az újabb gólunkhoz. A záró pillanatokban támadtak a hazaiak, a betörő Rétfalvit még sikerült szerelni, a duda pillanatában azonban Lundin betalált Anteknek. Az első periódusban végig mi uraltuk a játékot, a kapura lövések (7-15) is ezt bizonyították.

A 2. játékrész elején Dalecky kapott egy tért ölelő indítást, elszáguldott, lövését azonban Horváth hárította. 21.56-nál Hári került a büntetőpadra. Az emberfórban támadtak a Titánok, lőttek egy vasat, Anteknek is oda kellett tennie magát. Öt az öt ellen a debreceni együttes átvette az irányítást, érett a mieink következő találata. Ez 26.11-nél be is következett; Turcotte átadásával Novotny robogott el és hiába nyüstölték, lendületből kilőtte a hosszú sarkot. 28.43-nál Reiter volt a soros a büntetőpadon, ezáltal komollyá vált a mieink nyomása. A 31. percben Hári húzogatott a jobb oldali bedobókörben, lövésébe Sági tette bele az ütőjét, megszerezve a negyedik gólunkat. Látványosan összezuhantak a hazaiak, nem tudták lezárni a területet a vendégcsapat előtt, képtelenek voltak megtartani a korongot; a középső harmadban 12-szer jutottak lövéshez, míg a mieink 37 alkalommal.

A 3. etapot fehérvári lehetőség és egy szép Antek-védés vezette be.42.31-nél Kloz kapott 2 percet, a farmcsapat pedig szépített, a gólt Keceli-Mészáros szerezte. 43.58-nál ismét DEAC-gólnak örülhettünk, Kloz mesteri indítását Turcotte vágta be. 48.16-nál Kuleshov is a kiállítás sorsára jutott, de ez nem zavarta a mieinket; Kloz ezúttal Dalecky-t léptette ki, a cseh támadó pedig nem hibázott. 43.56-nál Klimeket kiszórták 2 percre, de ezt most már viszonylag könnyen megoldották a srácok. Az 54. percben a fehérváriak rosszul cseréltek, a mieink közül ketten ugrottak ki, Spirko lövését azonban megfogta Horváth Dominik. Még nem volt vége a történetnek; hosszan kevergettünk a Titánok harmadában, mígnem Spirko passzára Molnár Dávid érkezett jól; benn volt a hetedik! A záró harmadban a srácok már érezhetően nem vállaltak fölösleges kockázatot, ám könnyedebb játékkal is 17 kapura lövéssel büszkélkedhettek, 12 ellenében.

Túlzás nélkül állítható, hogy ezen a találkozón rá sem lehetett ismerni a mieink vasárnap esti hokijára. A debreceni legénység másfél harmadnyi szorgos munkával felőrölte a Titánok ellenállását, akiknek ezután jobbára csak kontrákra futotta az erejéből. A hét szerzett gólunk is kiváló teljesítmény, de ennél fontosabb, hogy a játékunk képe kezdett hasonlatossá válni a múlt szezon végén látott produkciókhoz. Bár nem szabad túlértékelni ezt a győzelmet, amit láttunk, az egyértelműen biztató fejlemény volt, főként a szezon elején eddig látott teljesítményekhez képest.

David Musial, ahogyan mondani szokták, a „helyén kezelte” a történteket.

Könnyű győzelemnek tűnhet a mai, de egyáltalán nem volt az. A Fehérvár felzárkózott az első harmad végén és bőven volt még helyzetük ezen kívül is. Örülök a három pontnak, hiszen nem kezdtük jól a bajnokságot. Remélem, hogy a mai siker elegendő önbizalmat adhat a következő, Csíkszereda elleni meccsünkre” – értékelt a szakvezető.

2021.09.28. 18.40 Székesfehérvár
EL 22
Titánok – DEAC 2-7 (1-2, 0-2, 1-3)
Gólszerzők: Lundin és Keceli-Mészáros, illetve Dalecky (2), Spirko, Novotny, Sági, Turcotte és Molnár D.

Folytatás csütörtökön este…

Nem kell különösebben taglalni, mennyire örülnénk annak, ha a mieink ott folytatnák csütörtökön, ahol Fehérváron abbahagyták. Tabella nélkül is biztosra vehető, hogy a csíki alakulat még hazai pályán is jóval keményebb dió lesz a Titánoknál. A farmcsapat esetében előnynek számított, hogy számos tapasztalt játékossal rendelkezünk, a szeredaiak esetében ez nem jöhet szóba. Ők Szamankov-tól kezdve, Kuljas-on és Becze Tihaméron át Sofronig és Rokaly Szilárdig tele vannak tapasztalt és komoly játékerőt képviselő jégkorongozókkal. Azt nyilván nem tudhatjuk, hogy az új összeállításban miként boldogul egymással a két együttes, de szinte biztosra vehető, hogy kemény, fizikai csatára van kilátás. A erdélyi top-csapat támadó felfogásban játszik, ami nem feltétlenül hátrány számunkra, persze a kihagyott lehetőségek és a rövidzárlatok nem férnek bele a pozitív forgatókönyvekbe. Ezzel együtt is óvatos optimizmussal tekintünk a találkozó elé, remélve, hogy a Fehérváron elkezdett trend érvényesül. És bízunk abban is, hogy a szurkolók hangos buzdítással űzik, hajtják előre a mieinket!

2021. 09. 30. 18.00 Debreceni Jégcsarnok
EL 24
DEAC – SC Csíkszereda

=Müller Károly=

Fotók: Titánok