Amink csak van, mindent kiteszünk a jégre!

Mintha csak tegnap történt volna, olyan éles és tiszta még mindig a kép: a jégen ujjongó, ugráló, egymást ölelgető, cibáló játékosok, néhányan egy-egy kósza könnycseppet törölnek le az arcukról, és mindenki érzi, tudja, hogy ezek egy nagy ünnep pillanatai…

Történt mindez 2021. április 3-án, amikor a magyar sport történetében először lett Magyar Kupa-győztes a DEAC együttese. Akik ott voltak, voltunk, azok tudják, hogy két nagyon nehéz meccset nyertünk, és vannak, akik máig fanyalognak egy kicsit. Tegyék csak. Ha bárkik azt hiszik, hogy az egyetemisták csupán a kupagyőzelemben gondolkodnak, s ha uram bocsá’ nem sikerül, akkor összetörve osonnak haza Debrecenbe, azok nagyot fognak csalódni.

Megkérdeztük György József, mit a vár az EXIM Magyar Kupa négyes döntőjétől, és az ízig-vérig realista vezetőedző következőket válaszolta:

Lehet, hogy furcsán hangzik, de nincs még tervünk a döntőre vonatkozóan – kezdte György József. – Addig még le kell játszani az elődöntőt, és minden további annak végeredményétől függ. Az ne tévesszen meg senkit, hogy a Jegesmedvék mögöttünk állnak az Erste Liga tabelláján. A Miskolc rendkívül erős, folyamatosan fejlődő együttes, a kupadöntő bármelyik résztvevőjét képes lehet legyőzni. Az előzmények mellettük szólnak, mivel a mi játékosaink most is a Covid-járvány utóhatásaival küszködnek, kilencen vannak azok, akik versenykörülmények között január 2-án léptek jégre utoljára. Ez óriási sansz az ellenfelek számára, de nem tudunk mit tenni. Mint mindig, csak azt ígérem meg jó szívvel, hogy összekaparjuk az erőnk utolsó morzsáit is, és mozgósítunk minden ismert erőforrást, azt is, ami eddig esetleg rejtve maradt. Ha ez elegendő lesz a továbblépéshez, akkor elkészítjük az utolsó felvonás terveit. A játékosaim közül a vállsérülést szenvedett Hári Norbert sajnos nem tudja vállalni a játékot, de szerencsére bevethetők a kulcsemberek és a fiatal tehetségek is, akik rendkívül hasznosan és agilisan hokiztak a közelmúltban. Bár a papírforma inkább az ellenfelek mellett szól, tavaly sem volt ez másként. Azóta mi őriztük a Magyar Kupát és ezt már nem lehet tőlünk elvenni! – zárta a szakvezető.

1. elődöntő: DEAC – DVTK Jegesmedvék
2022.01.22. 14.05 Székesfehérvár

2. elődöntő: Hydro-Fehérvár AV 19 – FTC – Telekom
2022. 01.22. (szombat) 17.15 Székesfehérvár

A 3. helyért: (az elődöntők vesztesei)
2022.01.23. (vasárnap) 14.05 Székesfehérvár

Döntő: (az elődöntők győztesei)
2023. 01.23. (vasárnap)17.15 Székesfehérvár

A mérkőzéseket az M4Sport+ élőben közvetíti.

=Müller Károly=