Fiatal kapusunk hosszabbított. Mint elmondta, a következő idényben minél több meccsen szeretne játszani és győzelemhez segíteni a DEAC-ot.
Két és fél év svédországi légióskodás után tavaly nyáron tért vissza Debrecenbe Antek Tamás. A fiatal kapus több fronton is bizonyíthatott a DEAC színeiben: az Erste Ligában 3 meccsen jutott szerephez, 90,77 százalékos védési hatékonysággal zárt. Az Andersen Ligában 7 összecsapáson 91,7 százalékot hozott, míg az EUHL-ben 5 találkozón állt a kapu között.
A 22 éves hálóőr elmondta, jól érzi magát a klubnál és szívesen hosszabbította meg szerződését.
– Nagyon tetszett az a projekt, amit az edzők felvázoltak nekem, a csapat is összetartó, szeretek egy olyan társaságban lenni, ahol élmény a munka minden nap, és tudjuk húzni egymást a srácokkal. Valamint számomra extra motivációt jelent, hogy a saját nevelőegyesületemet és a saját szülővárosomat képviselhetem. Szerintem ”visszaszokó” évnek nem volt rossz az előző, sok minden változott ahhoz képest, amikor elmentem innen. Az elsődleges célom az volt, hogy megmutassam a szakmai stábnak a rátermettségemet. Szerintem ez nagyjából sikerült, de sosem vagyok és sosem leszek elégedett – fogalmazott a kapus, aki azt is megosztotta, milyen reményekkel tekint az előttünk álló idény elé.
– A következő szezonban szeretném, ha a csapattal meg tudnánk nyerni az OB1-et és az Erste Liga döntőben játszhatnánk, mindig is győzni akartam és úgy érzem, hogy az itt épülő brigáddal sikerülhet. Személy szerint szeretnék minél többet játszani, Hetényi Zolival húzni egymást, hogy mi legyünk a legjobb páros az Erste Ligában és persze minél több győzelmet szerezni a csapatnak. Várom már, hogy újra jégen lehessek és a hazai közönség előtt játszak – bizakodott Antek Tamás, akinek az idejét a nyár eddigi részében főként a tanulás és az edzések tették ki. – Már javában készülünk a következő szezonra, mellette az egyetemen is sok vizsgám van, szóval nem unatkozom. Nagyon szeretem az egyetemet, a Gazdaságtudományi Karon minden segítséget megkapok annak érdekében, hogy gördülékenyen menjen a tanulás és a hoki egyszerre, nagyon szeretem a szakomat is, érdekesnek találom. A vizsgáimat próbálom minél hamarabb letudni, hogy aztán minél több időm jusson a pihenésre – zárta a fiatal kapus.
