Az évindító meccs nagy tétre megy

Az egyetemista srácok szépen búcsúztatták az óévet, 3-1-es, magabiztos győzelmet arattak az UNI Győr felett, amely gárdával a korábbiakban nem egyszer meggyűlt a bajuk. Az új év második napjára kiírt ellenfelünkkel, a DVTK Jegesmedvék együttesével még régebbi keletű a rivalizálás, a felnőttek és az utánpótlás bajnokságok szintjén egyaránt. A miskolciak 2021-ben tértek vissza a szlovák Extraligából, és a velük kapcsolatos, komoly elvárásoknak csak egy részét tudták eddig teljesíteni.

A Jegesmedvék a mostanáig lejátszott 25 Erste Liga-találkozójukból mindössze hatot tudtak rendes játékidőben megnyerni, és ez csak a pillanatnyi 9. helyre elegendő. Papírforma alapján természetesen súlyos hiba lenne őket beskatulyázni. Intő jel, hogy az utolsó három mérkőzésüket sikerült megnyerniük, bár az is igaz, hogy az ellenfeleik a sereghajtók közül kerültek ki. A mentális állapotuk azonban bizonyára sokat javult, semmiképpen nem szabad őket félvállról venni, bár ilyesmi aligha juthat eszébe bárkinek a mieink közül.

A két gárda legutóbb december 21-én, Miskolcon találkozott egymással utoljára és fordulatokban gazdag mérkőzésen a mieink 5-3-ra nyertek. A Jegesmedvéknek sikerült háromgólos hátrányból felállniuk, de a meccs végét már nem bírták energiával. A mieinknek akkor az egyik komoly problémája az volt, hogy a találkozó egyes szakaszaiban túlontúl szellősen védekeztünk. Azóta sikerült a védekező munkánkon javítani, többször is konstatálhattuk, hogy felkeményedett a védekezésünk.

A Jegesmedvék várható összeállításáról nincs pontos információnk. A mieink keretéből hiányzik majd a sérült Hári, de ezt leszámítva mindenki egészséges és harcra kész. A rangadó a mieink számára jóval több egy presztizscsatánál; mint köztudott, még van esélyünk arra, hogy átvegyük a tabella 6. helyét a brassóiaktól. A debreceniek 11 pontról indulva gyorsan megfelezték a hátrányukat, de a dolgok neheze még csak most következik.

A megszokott módon várjuk a lelkes debreceni publikumot a Jégcsarnok lelátóira, számítunk a hangos buzdításra, mely átsegíti a srácokat a mérkőzés legnehezebb szakaszain. Azoknak, akik nem tudnak személyesen részt venni a találkozón, szíves figyelmébe ajánljuk az Erste Liga TV élő közvetítését!

2022.01. 02. 19.00 Debreceni Jégcsarnok
EL
DEAC – DTVK Jegesmedvék

=MK=