AZ UTE-val kerülünk szembe a rájátszásban

A negyeddöntő első mérkőzését már kedden este lejátssza a két csapat Debrecenben, majd másnap ugyanitt ismét összecsapnak a felek.

A hosszabb időtartamú sorozatok eseményei általában a folyamat vége felé sűrűsödnek. Az Erste Liga idei alapszakasza ebből a szempontból is rendhagyóra sikeredett, mint oly’ sok minden más a világ sportéletében. A pandémia újra és újra lecsapott a bajnokság csapataira, nehezen gyógyuló betegek és szétcsúszott sportszakmai, valamint logisztikai tervek sokaságát hagyva maga mögött. A hosszú kényszerszünetek oda vezettek, hogy az erdélyi csapatok sokmeccses elmaradással fordultak rá az alapszakasz utolsó szakaszára, de a magyarországi együttesek sem úszták meg a járványt veszteségek nélkül. Így végül alig ocsúdtunk fel és már benne jártunk a februárban, rohamléptekkel közeledett az alapszakasz vége és a rájátszás.

Mivel a Liga csapatainak adott szezonját nagyban minősíti, hogy sikerül-e – és ha igen, hányadik helyen – bekerülni a playoff-ba, az utolsó másfél hónapban késhegyre menő harcok folytak a felsőházba jutásért. Az egyetemisták sokáig igen jól álltak ebben a küzdelemben, megfordultak a tabella élén is. Aztán jött a „fekete péntek”; január 14-én, itthon kaptunk ki a Titánoktól, ezzel kezdetét vette egy olyan időszak, amelyben február 3-ig csak egyszer tudtunk meccset nyerni, utána viszont mindenkit legyőztünk, aki az utunkba került. A győzelmi szériának köszönhetően sikerült a kiharcolni az alapszakasz 4. helyét, ami együtt jár azzal, hogy hazai jégen kezdhetjük meg a playoff-ot. Sajnos, arra nem volt reális esélyünk, hogy ellenfél-választó pozícióba kerüljünk.

Amint az a mai napon napvilágra került, az alapszakasz győztes Brassó lefoglalta az Opten Vasast, az FTC-Telekom a MAC HKB csapatát választotta, míg a szeredaiak érhető módon a Gyergyói HK-ra szavaztak.

Így a mieink számára egyetlen ellenfél, az UTE együttese maradt. Mivel várható volt, hogy a MAC, vagy az UTE marad fenn a rostán, némi vita is kialakult már arról, hogy ha választhatunk; melyik csapattal jártunk volna jobban?! Az egzakt választ senki sem tudja, a kérdésre a playoff végén kapunk választ, de el tudtunk volna képzelni a lila-fehéreknél papírforma szerint könnyebb ellenfelet.

Tény, hogy leendő vetélytársunk az utóbbi hetekben egyre jobb formába lendült, ám az még az alapszakaszban történt, a rájátszás viszont egészen más kávéház, mintha csak egy új bajnokság kezdődne. A debreceni srácok nem először vesznek részt a playoff-ban, tisztában vannak tehát a jó szereplés speciális követelményeivel. A 2018-19-es idényben az elődöntőig meneteltünk, a 2019-20-es szezonban pedig bekerültünk a negyeddöntőbe. Bízunk abban, hogy a lelkiismeretes felkészülés ezúttal is megtermi majd a gyümölcsét és a mieink győzelemre esélyes ellenfelei lesznek a lila-fehéreknek!

Az első mérkőzést már holnap, 18.30-tól lejátssza a két csapat a Debreceni Jégcsarnokban, majd másnap ugyanitt és ugyanebben az időpontban ismét összecsapnak a felek. Szombaton és vasárnap Újpesten folytatódnak a küzdelmek. A párharc négy nyert mérkőzésig tart.

A sorsolásról Fodor András szakosztályvezető így vélekedett:

Szerencsére hazai pályán tudunk kezdeni, köszönhetően annak, hogy az alapszakaszban remek hajrát produkáltunk, ezzel sikerült a negyedik helyen végzenünk. Az Újpest ellen nagyon nehéz játszani, idegenben még nem is tudtunk ellenük nyerni, de ez most a rájátszásban változni fog” – jelentette ki Fodor András.

=Müller Károly=