Dániából érkezett cseh támadóval erősített a DEAC

Az óriás termetű védő, Vojtech Kloz után újabb taggal gyarapodott a cseh légiósok társasága. A friss erő ezúttal a csatársorba érkezett, a 188 centiméter magasra nőtt, 85 kilogramm súlyú Jan Dalecky három dániai légiós évet követően tette át a székhelyét Debrecenbe.

A jól megtermett támadó 1990. március 10-én, a csehországi Louny városában született, utánpótlás éveit jórészt anyaegyesületénél töltötte. A 2004-05-ös szezonban mutatkozott be a HC Kladno U18-as együttesében, a következő idényben 27 pontot jegyzett hazája ifi bajnokságában és 14 nemzetközi meccset játszott a cseh serdülő válogatott színeiben. A 2006-07-es évadban 44 mérkőzésen 48 pontot ért el a Kladno U18-as csapatában. A következő két idényt a tengeren túl töltötte, a WHL-es Swift Current Broncos együttesében. Egyre inkább megtalálta a góllövő ütőjét, nem véletlen, hogy három nemzetközi meccsen is szerephez jutott a hazai junior korosztályban. 2009-ben visszatért Kladnóba, évekig hokizott a Rytiri junior- és felnőttcsapatában, illetve kölcsönjátékosként a cseh 2. ligában. A legjobb pont/meccs átlagokat 2011-12-ben produkálta, amikor 25 találkozón 26 pontot ért el. 2014-ben részt vett az Universiade hokitornáján, 6 találkozón szerzett 10 pontjával kiváló teljesítményt produkált. A 2016-17-es idényben kölcsönadták az Usti nad Labem Czech 2. osztályú együttesének. 2017-ben Dániába igazolt, ahol szintén remekül ment neki a játék; 150 bajnoki meccsen 98 pontot jegyzett, és ezüstérmet szerzett a Herning Blue Fox csapatával. Három sikeres dániai szezon után adott pozitív választ David Musial meghívására.

Jan Dalecky komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező, rendkívül értékes játékos. A 30 éves sportember eddigi pályafutása során 762 találkozón lépett pályára, miközben 404 pontot szerzett. David Musial vezetőedző a következőképpen jellemezte új támadóját.

Jan Dalecky személyében ismét egy olyan sportoló csatlakozik a keretünkhöz, aki követendő példa lehet a fiatal játékosok számára. Nagyszerű hokis, kvalitásairól sok mindent elárul, hogy olyan világsztárok oldalán játszhatott, mint Jaromir Jagr, vagy Tomas Plekanec. Ráadásul jobbkezes játékos, ami szintén nagy előnyt jelent számunkra. Biztos vagyok abban, hogy sokat hozzá fog tenni a mieink játékához!” – fogalmazott David Musial.

=MK=