DEAC-os pólók a rózsaszín október jegyében

Jégkorongcsapatunk játékosai és gyógytornásza mutatták be az egyedi pólókat, amelyeket vasárnaptól lehet megvásárolni. A bevétel egy részét jótékony célra fordítja a klub.

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Az emlőrák az egyik leggyakrabban előforduló női daganatos megbetegedés, így igencsak fontos felhívni a figyelmet a megelőzésre, ugyanis korai stádiumban felfedezve gyógyítható.

Hagyományteremtő jelleggel a DEAC jégkorongszakosztálya idén is megemlékezik erre az alkalomra, és ennek apropóján egyedi fekete, fehér és rózsaszín pólókat készíttetett női és férfi változatban, valamint gyerekméretben egyaránt.

Jégkorongcsapatunk játékosai és gyógytornásza mutatták be a rövid ujjú felsőket, amelyek vasárnap, a MAC Újbuda elleni mérkőzés alatt már megvásárolhatók lesznek. A felnőtt póló 3000, a gyerek 2500 forintba kerül majd.

Klubunk a bevétel egy részét a debreceni székhelyű Holnapom Egyesületnek ajánlja fel! Az alapítvány kiemelt célja többek között a rákbetegek érdekeinek képviselete, a szakszerű tájékoztatás, a segítő szolgáltatások biztosítása, egészségvédő és sporttevékenységek oktatása.