Egy pontot itthon tartottunk

Szeptember 29-én este került sor az Erste Liga idei szezonjának első nemzetközi mérkőzésére; az erdélyi együttesek közül elsőként a Corona Brasov Wolves látogatott Debrecenbe. 

Az ellenfélről David Musial-nak valószínűleg igencsak kevés információ állt rendelkezésére, az viszont egyértelműnek látszott, hogy nagyon komoly játékerőt képviselő együttessel kerültünk szembe. A vendégek négy komplett sort küldtek a jégre, köztük ott volt az összes új légiós és honosított játékosuk is, nálunk viszont nem tudott a szakvezetés rendelkezésre állni a gyógyulófélben lévő Molnár Dávid és a sérült Berta Ákos sem.

Nagy iramú, oda-vissza hullámzó játékkal indult a mérkőzés, a kapusoknak mindkét oldalon bőven akadt munkája. A 3. percben ügyesen tartottuk meg a korongot a Brassó harmadában, sikerült veszélyes helyzetet kialakítani, a lövést azonban Tőke hárította. Az ellentámadás végén Hetényi Zoli csillogtatta meg a képességeit. Elsősorban a mezőnyben folyt a küzdelem, az egyetemisták védekezése magabiztosan szűrte meg a brassóiak akcióit. A 8. percben Vasile ült ki térdhasználat miatt. A fórban jól járattuk körbe a pakkot, Tőke azonban ismét a helyén volt. 10.04-nél Dame-Malka kapott 2 percet gáncsolásért, de a vendégek agresszíven védekeztek, megszállták a kapujuk előterét. A meccs első etapjában a mieink támadtak többet, enyhe fölényt harcoltak ki, a kérdés elsősorban az volt, képesek-e feljebb kapcsolni a Farkasok, vagy nem.

A 2. játékrész elején a mieink ragadták magukhoz a kezdeményezést. 22.58-nál korongot szereztünk a támadó harmadban, Dalecky jól hozta helyzetbe Izacky-t, aki nagy lövést küldött Tőke hálójába. A vezető gólunk után rohamozni kezdett az ellenfél. A vendégek a 25. perben emberelőnybe kerültek, a debreceni csapat kapott 2 percet játékkésleltetésért. A 27. percben még sikerült baj nélkül megúsznunk egy szólót, a következő támadással azonban kiegyenlítettek a Farkasok; Klempa takarásból leadott lövéséből Hetényi Zoli nem sokat láthatott. A következő percekben élesedett a küzdelem. A harmad közepén Kloz nagy bombáját hárította a brassói hálóőr, röviddel később a vendégek hagytak ki egy komoly lehetőséget. A csapatok egyre-másra alakították ki a helyzeteket. A 11. perc táján Pestunov kerülte meg az ellenfél ketrecét, ráhúzta a pakkot a rövid sarokra, a védők azonban kivágták a korongot a gólvonalról. 33.59-nél Carlson és Hári csapott össze; a vendégjátékos gond nélkül feltápászkodott, a debreceni támadót azonban le kellett támogatni a jégről. A hazai szurkolók nem zárták a szívükbe sem a kanadai bekket, sem a játékvezetőket, akik még egy 10 perces fegyelmit is ráfújtak a Norbertre. Alig több, mint két perccel később Novotny vezetett szép akciót, majd 2 az 1-re indultak meg a mieink, Kuleshov kipattanóját Dalecky verte be, újra vezettünk! 37.47-nél Szűcs István kapott egyet, a játékvezetők csak a törlesztést látták, emberhátrányba kerültünk, amit sikerült kivédekezni. Négy másodperccel a harmad vége előtt Blake Orban és Gliga keveredett nézeteltérésébe, mindkét alakulat 4 főre fogyatkozott. A játékrészben jórészt kiegyenlített játék folyt a jégen, ezt tükrözte a meccs állása is.

A 3. harmad elején kaptunk egy emberfórt, de a Farkasok hatékonyan romboltak, végül nem tudtuk az előnyt kihasználni. 43.18-nál Kloz-t állították ki, nagy nyomás alá kerültek a mieink, de volt válaszunk; egy remek kontra végén Mazzag vágta be saját kipattanóját. 47.02-nél újabb emberhátrány következett, ezúttal Kiss Rolandot ültették ki. A Brassó nagyon gyorsan gólra váltotta a létszámelőnyét; 47.10-nél Gliga maradt üresen a kapunk előtt és szorosabbá tette a találkozó állását. Tovább nyomott a vendégcsapat, a mieink gépezetében pedig némi zavar támadt, nem fogtuk eléggé szorosan az ellenfél veszélyes támadóit. 49.36-nál Valchar közelről értékesített egy lehetőséget, nem tudtuk megakadályozni az egyenlítést. Ezután ismét összekapta magát az egyetemista alakulat, Hetényi Zoli is sokat tett a döntetlen állás megőrzése érdekében. A harmad második fele kemény, nyílt sisakos küzdelmet hozott, gól egyik oldalon sem esett, maradt a játék képének megfelelő, eldöntetlen eredmény.

Az öt perces hosszabbításban tovább folytatódott a késhegyre menő küzdelem. A mieinknek volt egy nagyszerű 2 az 1 elleni támadása, de a pakk kipattant a Brassó kapusáról. 22 másodperccel a játékidő letelte előtt végül Dame-Malka óriási bombája döntötte el a bónusz pont sorsát.

A találkozó végig izgalmas, változatos küzdelmet és kiegyenlített játékost hozott. A mieink szépen helyt álltak a rendkívül tapasztalt és komoly játékerőt képviselő ellenféllel szemben. Mindössze 22 másodperc hiányzott ahhoz, hogy büntetőlövésekig vigyük el a találkozót. A harmadik mérkőzésünkön is sikerült tehát pontot szerezni, ami dicséretre méltó teljesítmény.

David Musial, a mieink szakvezetője így látta az összecsapást.

Úgy gondolom, hogy mind a két együttes nagyon jó meccset játszott. Nulla nullás harmaddal indítottunk, ezután minkét csapat megérkezett a találkozóra. Mi is betaláltunk, ők is gólt szereztek, 3-1 volt az állás nekünk, amikor ismét buta kiállításokba futottunk bele, majd 3-2-nél visszaengedtük őket a meccsbe. A 3 a 3 elleni játékban történt, ami történt, de egy pontot itthon tartottunk. Tanulni fogunk a hibákból, hiszen készen kell állnunk a következő mérkőzésre” – értékelt David Musial.

2020.09.29. 18.30 Debreceni Jégcsarnok
EL 7
DEAC – Corona Brasov Wolves 3-4 hu. (0-0, 2-1, 1-2, 0-1)
Gólszerzők: Izacky, Dalecky és Mazzag, illetve Klempa, Gliga, Valchar és Dame-Malka

 =Müller Károly=

Fotók: Derencsényi István

További képek a mérkőzésről