Egy újjáéledés krónikája

Hokimatiné ide, show-műsor oda, azért a vasárnap esti DEAC–DVTK meccs rangadó volt a javából, amelyikben az érzelmek is komoly szerepet játszottak.

Már jó régen az a helyzet, hogy egy szomszédvári csapat legyőzése plusz jelentőséggel bír, a résztvevő korosztálytól jórészt függetlenül is. Még bonyolultabbá tette a történetet, hogy ezúttal mégiscsak az Erste Ligáról volt szó és ráadásul hosszabb hányattatás után mindkét alakulat mostanában kezdett újra meccseket nyerni. Egy szó, mint száz ez a találkozó jóval több volt egy átlagos megmérettetésnél.

Alig dobták be középen a korongot, a miskolciak máris nekiugrottak a mieinknek. 02.11-nél Elgestal lövése nyomán volt kipattanó, ezt Walker lőtte be. Megpróbáltuk a saját fegyverükkel megzavarni a Jegesmedvéket, gyors ellenakció végén Turcotte lőtt, Duschek azonban hárított.  03.22-nél Mattyasovszky jól tálalt a középen érkező Galajda elé, aki laposan a hálónkba továbbította a pakkot. Másodpercre pontosan 4 perccel utóbb Walker kerülte meg Gönczi Lajos kapuját és a debreceni közönség dermedten figyelte, ahogy a beadásából Miskolczi megszerzi a vendégek harmadik gólját. A tábla 07.22-őt mutatott, ekkor György József időt kért, lehozta Gönczit is a kapuból, Hetényi Zoli foglalta el a helyét. Időbe telt, mire megnyugodtak és összeszedték magukat a mieink, de nem is folytatódott a miskolci gólszüret. Doetzel kiállítását nem tudtuk gólra váltani, ám sikerült kivédekezni Kloz 2 perces kisbüntetését. 9-14 arányban jobb volt az ellenfél a kapura lövések terén, de a lelátón már annak is örültünk, ha sikerült a harmadukba beszorítani a Jegesmedvéket.

A 2. játékrész elején a miskolciak szívósan tapadtak a hazai játékosokra, még a harmadból való kijövetel is nehézségekbe ütközött. A 25. percben Spirko indult meg a bal oldalról, majd nagy erővel kilőtte a hosszú felső sarkot. Támadásban maradtak az egyetemisták, 26.29-nél Sándor Flórián a kék vonalról nagy bombát zúdított a vendégkapura, Duschek tehetetlen volt. A meccs feléhez közeledve keményen megnyomott egy cserét a vendégcsapat, a féket Novotny húzta be, akit kiállítottak, majd 34.09-nél Miskolczi következett, a védelmek azonban jól tették a dolgukat. 37.47-nél Kiss Roland szerzett korongot és lőtte be közelről a Jegesmedvék újabb találatát. Ebben a harmadban már mi támadtunk többet (17-14-et mutatott a lőlap), de a negyedik vendéggól nagyon rossz pillanatban esett.

A 3. harmadban rendesen bekezdtek a mieink, a miskolciak védelme nagy nehézségek árán hárított. A 43. percben Doetzelt küldték a büntetőpadra, a srácok pedig kihasználták az emberfórt; Sági átadásából Kuleshov egy másodperccel azután talált be, hogy kiegészült a vendégcsapat. Az 55. percben Mazzag, az 56. minutában Walker ült ki, miközben az egyetemisták nagy erővel rohamoztak a hosszabbításért. 57.35-nél még volt hátra egy rövid idő az emberelőnyünkből, amikor Klimek bombája kipattant és Spirko Kuleshov takarásából hosszabbításra mentette a mérkőzést. 58,9 másodperccel a dudaszó előtt mindent egy lapra feltéve rohamoztak miskolciak, de Hetényi Zoli óriásit fogott.

A hosszabbítás első cseréjében a vendégcsapat támadott, a hazai védők azonban önfeláldozóan tisztáztak. A 2. cserében a mieink részéről Gőz, Kuleshov és Dalecky trió lépett a jégre és nem sokkal később el is döntötték a meccset; Kuleshov átadását Dalecky tűpontos lövéssel küldte Duschek hálójába, ezzel itthon tartottuk a bónusz pontot is!

Régen volt tanúja a Debreceni Jégcsarnok olyan hangos és önfeledt ünneplésnek, ami akkor kezdődött, amikor Dalecky találata eldöntötte a mérkőzés végeredményét. Mindenki mosolygott, csokik repültek a jégre az integető játékosok közé, ők is joggal lehettek büszkék arra, amit ezen az estén alkottak. Közismert tény, hogy a hokiban roppant nehéz meccs közben váltani, megújulni, ám a srácok mindezt megcselekedték. Minden sportolónk kitett magáért, mindenki megtette, ami tőle telt. Külön ki kell emelni Hetényi Zoli újabb nagyszerű teljesítményét; hálóőrünk „hidegen” beállva is fantasztikus, 96%-os teljesítményt produkált, győzelemre segítve ezzel a csapatát!

Ezzel a szép diadallal a srácok megérkeztek az Erste Liga 7-8. helyére, az önbizalmuk is érthetően megnőtt. Szükség is lesz erre, hiszen pénteken egy újabb bivalyerős alakulat érkezik, a jelenlegi 2. helyezett UTE.

György József szakvezető ezúttal is a realitások talaján maradva értékelte ez eseményeket.

“Úgy gondolom, ez a két pont megér legalább három mérkőzést, ahol hárompontos győzelmet szerezhetünk, ugyanis amit tettünk, óriási erény a csapat részéről. Egy időkérés után, 0-3-nál – persze a Time out után nem történt meg azonnal a váltás – meg kellett nyugtatni a srácokat. Próbáltam adni különböző utasításokat, de a mai meccsen olyan dolgokra kellett reagálnunk, amit sajnos edzésen nem volt időnk gyakorolni. Nem kérdés, hogy a második harmadtól a mi akaratunk érvényesült, és jókor jöttek a góljaink is. Nagyon örülök a győzelemnek, a srácok most úgy érzik, semmi sem lehetetlen.”

2021.11.21. 14.15 Debreceni Jégcsarnok
EL 97
DEAC – DVTK Jegesmedvék 5-4 hu (0-3, 2-1, 2-0, 1-0)
Gólszerzők: Spirko (2), Sándor F., Kuleshov és Dalecky, illetve Walker, Galajda, Miskolczi és Kiss R.

=Müller Károly=

FOTÓK A MÉRKŐZÉSRŐL