Elvesztettük a második ütközetet

Ismét nyert a Fradi, amely 2–0-ra vezet az Erste Liga rájátszásában a mieink ellen.

Szoros meccset vívott a rájátszás első felvonásaként a DEAC az FTC-Telekom gárdája ellen pénteken este, a vendégek egyenrangú partnerei voltak a házigazdáknak a Tüskecsarnokban, azonban a vége 3–2 lett. A négy nyert találkozóig tartó párharc második randevúját szombaton rendezték, ugyancsak a fővárosban.

Az első mérkőzés feszült küzdelmet hozott, nem volt másként ez ma sem: gyorsan kiültették a debreceni játékosokat a meccs kezdete után, Kozma Ferenc és Mihalik András is büntetéssel indította a találkozót. Mire előbbi visszatért, a másikat kiállították, szép volt a hajdúságiaktól, hogy megúszták bekapott gól nélkül. Egyenlő létszámban Marva lövését védte Hetényi, majd elcserélték magukat az egyetemisták, ismét hátrányba kerültek. Kestila és Brady is igyekezett ezt kihasználni, előbb a hálóőrünk, majd egy bevetődő védő hiúsította meg a fradisták próbálkozását. Válaszul Koblar adott be élesen, ám lemaradtak a játékostársak a korongról. Bő öt perc volt hátra, amikor végre a hajdú-bihari gárda is emberelőnybe került, megvillant az esély a vezetés megszerzésére. Mihalik Gergőt lökte fel Marva, 17 másodmásodpercre kettős előnybe került a DEAC. Dobmayer majdnem ki is használta, de Nagy Kristóf bravúrral védett. Még volt némi idő a Fradi fórjából, amikor Mihalik Gergő is túl kemény volt, ő is mehetett le. A harmad gólt nem, de kiállításokat bőven hozott.

A “hogyan ne kezdjünk egy harmadot?” kérdésre rögtön megadtuk a választ az első szünet után megadtuk, Seregély rábikázta a pakkot, LaPorte beletette az ütőjét, s máris vezettek a házigazdák, egy perc sem telt el. Alig valamivel később Mihalik Gergő egalizálhatott volna, ám a Ferencváros kapusa résen volt. Majd csúnya hibát vétett a Debrecen, eladta a korongot a fehér mezes együttes, LaPorte pedig élt a lehetőséggel. A másik oldalon Mihalik Gergő járt közel a szépítéshez, de jól zárt a hazai retesz. Kicsivel ezt követően Jeliszejenko durrantott kapura, elvétette a célt, majd Mihalik András próbálkozását spárgázta ki a ketrec előtt Nagy. Alig került emberelőnybe a Debreceni EAC, máris szépített, Dobmayer lőtt távolról, és Vojtech Kloz ért bele rafináltan a korong útjába! Öt perc volt hátra, amikor Mingazov támadta a Fradi kapuját, Nagy nem engedte ezt. Németh Attila pedig Hetényit tette próbára, a hajdúsági cerberus óriási mutatvánnyal óvta meg kapuját a góltól. Ez már nem sikerült a következő támadásnál, Hrabal beütötte a zöldek harmadik találatát. A szünet előtt 22 másodperccel Marva tüzelt távolról, beakadt, már-már eldöntve a meccset.

A folytatásban is LaPorte volt a legveszélyesebb, alig kezdődött el a harmad, máris helyzetbe került, de mellé lőtt. Nem lett volna csoda, ha némileg hitehagyott vendégcsapat korcsolyázott volna ki az utolsó húsz percre, ennek ellenére a DEAC-osok mindent megtettek a szépítésért. A Ferencváros némileg visszafogottabban folytatta a játékrészt, inkább a biztos védekezésből indított támadásokra alapozta energiatakarékos stratégiáját. Ám amikor kellett, robbantott a Fradi: Tóth Gergő csípte el a pakkot és közelről a hálóba vágta. Crespi is majdnem beköszönt, majd Brady kakaskodott, ám ezek leginkább azt a célt szolgálták, hogy teljenek az értékes percek. A végére is maradt említésre méltó esemény, Kestila beütötte a hatodik hazai gólt.

A harmadik mérkőzést kedden este fél hétkor játsszák a Debreceni Jégcsarnokban.

Erste Liga, rájátszás, 2. mérkőzés

FTC-Telekom–DEAC 6–1 (0–0, 4–1, 2–0)

Gól: LaPoerte 2, Hrabal, Marva, Tóth G., Kestila, illetve Kloz

Az állás: 2–0 az FTC javára.

Fotó: FTC/Csudai Sándor