Feltörekvő fiatalok: Antek Tamás

A debreceni jégkorongozók között valamennyi poszton találunk olyan fiatalokat, akik több-kevesebb ideje ostromolják a felnőttcsapat kapuját, és az idén beérni látszanak az erőfeszítéseik. Többek között ilyen a junior kapuvédő, Antek Tamás, aki a múlt szezonban került komolyan képbe, de neki is türelemmel végig kellett várnia a sorát.

A tősgyökeres debreceninek számító kapuvédő 15 évesen került be a DHK U16-os együttesébe, majd egy remek Riga Kupa-szereplés egészen a svéd bajnokságig repítette. A 2018-19-es idényben 14 mérkőzést játszott a svéd U16-os Elit-bajnokságban és 87,8 százalékos védési hatékonysággal dolgozott. A következő idényre hazatért, beugróként egy alkalmat kapott az Erste Ligában, de a leginkább a hazai ifibajnokságban produkált emlékezetes meccseket. A statisztikája (22 találkozó és 91,6 százalékos védési mutató) javuló tendenciát mutatott. A 2020-21-es szezonban erre is rátett egy lapáttal, a magyar ifiben és ICEJL-ben egyaránt 94,2 százalékot átlagolt 26 mérkőzésen, a juniorban pedig 91,3 százalékot teljesített. Az elmúlt szezon meghozta számára az áttörést; azon túl, hogy részt vett a Divízió 1/A csoportos junior világbajnokságon, itthon 20 junior találkozón lépett a jégre és a 91,7 százalékos védési hatékonysága nagy szerepet játszott abban, hogy fiatal csapatunk – története során először – bronzérmes helyezést ért el. A legnagyobb dobás azonban az Erste Liga volt, 14 meccsen magabiztos védésekkel pótolta a sajnálatos sérülése folytán hiányzó Hetényi Zolit, az átlagteljesítménye 88,9 százalékos volt. És még mindig csak 18 éves!

György József vezetőedző, aki letette a voksát a fiatalok mellett, így kommentálta Antek Tamás előretörését.

Tomi az elmúlt szezonban Hetényi Zoli sajnálatos sérülése miatt kapott lehetőséget. Bár kényszerből került helyzetbe, és voltak kisebb kétségeim, bebizonyította, hogy képes Erste Liga-szintű produkciókra. Vannak ugyan kisebb hiányosságai, főleg a fizikai erő és a koncentráció terén, ám ezek orvosolhatóak. Remélem, hogy az idén hasonló, vagy még jobb teljesítményeket produkál majd, mint a tavalyi szezonban – mondta György József.

Ezzel kapcsolatosan megkérdeztük Antek Tomi véleményét is.

Jól telt a nyaram, először leérettségiztem, aztán „kivettem” két hetet és a családdal elmentünk Görögországba, majd fejest ugrottam az egyéni felkészülésbe. A jövő hétfőn már elkezdődjük a közös edzéseket, és nagyon jó érzés, hogy az edzőim ilyen szinten bíznak bennem. Mindez arra ösztönöz, hogy napról napra a legjobbamat nyújtsam, megháláljam a bizalmukat. Őszintén mondom, élvezettel fogadok mindent, ami a sportéletben történik velem. Minden alkalommal nagy mosollyal jövök le edzeni, úgy vélem, hogy ezt csak így szabad csinálni. Soha nem vagyok elégedett, mindig egyre többet és többet akarok elérni. A jövő szezonban szeretnék minél több jégidőt kiharcolni magamnak és aranyérmekkel a zsebemben szeretném befejezni a 2022-23-as évadot – fogalmazott a fiatal kapus.

Név: Antek Tamás Miklós
Született: 2003. szeptember 20., Debrecen
Poszt: kapuvédő
Magasság: 192 cm
Súly: 90 kg
Ütőfogás: balos

=Müller Károly=