Fordulatos, kiváló meccsen győztünk

November 10-én, a válogatott szünet után a mieink a Dunaújvárosi Acélbikák ellen léptek a jégre. Mindkét csapat teljes létszámban vágott neki a találkozónak, ami debreceni részről 18+2 játékost jelentett. A negyedik sorunkban Sándor Bence is helyet kapott, míg a kapuban némi meglepetésre Gönczi Lajos kezdett, Hetényi Zoli pihenőt kapott David Musialtól.

Az 1. harmadot agresszív letámadásokkal indították a mieink. Ez a harcmodor meglepte a hazaiakat, akiknek eleinte az is nehézségekbe ütközött, hogy kihozzák a harmadukból a pakkot. Nem sokkal a korongbedobás után Vokla tesztelte a hazai kapust, a 3. percben Dalecky tűzte rá a debreceni hátvéd centerezését, Hughson azonban a helyén volt. A 4. perc elején Dansereau húzta el a játékszert az egyetemisták ketrece előtt, közvetlen közelről lőtt, Gönczi azonban nagy bravúrral hárított. 04.22-nél Filbrandt került a büntetőpadra, de a hátrányt sikerült gól nélkül lepergetni. A 7. percben egy távoli bombánk kijött Hughson-ról, az érkező Izacky azonban nem találta el jól a pattogó korongot. 08.16-nál St. Pierre és Mazzag csapott össze, négy a négy ellen folytatódott a játék. A harmad fele táján 2 az 1 ellen ugrottak ki a mieink, Kiss Roland vette célba az újvárosi kaput, Hughson azonban ismét menteni tudott. 13.02-nél előbb Lencsést állították ki, majd néhány másodperccel a visszatérte után Németh Péter is kiült. A fórokban erősen nyomtak a mieink, de nem boldogultak a tömörülő hazai védelemmel. 17.53-nál végre megtört a jég; 3 az 1-re kontráztak a mieink, Kloz jó ütemben adott keresztbe, az érkező Szűcs István kapáslövésével szemben nem volt ellenszere a házigazdáknak! A harmad utolsó percében Lencsés kapott 2 percet játékkésleltetésért, az előnyünk java része azonban áthúzódott a következő periódusba.

A 2. játékrész elején az Acélbikák kivédekezték az áthúzódó emberhátrányt, majd Mazurek veszélyeztetett, lövése azonban kipattant a vasról. Mind a két csapat gólra törően hokizott, a mieink azonban rendre túlkombinálták a helyzeteiket. 25.21-nél elcserélték magukat a hazaiak, az emberfórunk azonban kimaradt, félmagas, középre tartó lövéseinket Hughson biztos kézzel fogta. 27.57-nél azonban ő is tehetetlen volt; Kiss Patrik nagy passzt adott az üresben kiugró Szűcs Istvánnak, aki a kapus lába között csúsztatta a hálóba a pakkot! Röviddel később Molnár Dávid veszélyeztetett, de lövése a kanadai hálóőrt találta telibe. A 34. percben váratlanul szépített a hazai gárda, Pinczés lövése Gönczi lepkés kesztyűjéről bepattant, ritka balszerencsés gólt kaptunk! 35.30-nál Berta szabálytalankodott a palánk közelében, emberhátrányba kerültek az egyetemisták. Az újvárosiak gyorsan felálltak, 37.16-nál St. Pierre szolgálta ki Dansereau-t, aki nagy lövéssel egyenlített. A harmad hátralévő részében még vezettünk egy ígéretes kontrát, de lekéstünk a kipattanóról. A 2. etapban többet lőttünk kapura, mint az ellenfelünk, mégis egyenlíteni tudtak, mivel a mieink túlcizellálták a játékot, nem koncentráltak eléggé az egyszerű, sallangmentes hokira.

A 3. harmad elején visszavettük a vezetést; 43.47-nél Molnár Dávid szerzett korongot, majd ügyesen találta meg a rést Hughson mamutja és a kapuvas között. A következő percekben oda-vissza hullámzott a játék, főként a küzdelem dominált. 49.11-nél Kloz került a büntetőpadra, az Acélbikák pedig alig több, mint egy perc múltán ismét kiegyenlítettek; többször próbálkoztak közvetlen közelről, mígnem 50.25-nél Mazurek beverte a harmadik kipattanót. Kloz visszatérhetett, ellenben Voklát kiállították, újabb 2 percre emberhátrányba kerültünk. A fórban erősen nyomott a DAB, voltak helyzeteik is, de nem sikerült betalálniuk. 54.05-nél Mazzagot is kiszórták, félő volt, hogy egymás után három kiállítást már nem tudunk kibekkelni. Szerencsére nem ez történt, bár a vendéglátók mindent egy lapra feltéve rohamoztak. Alig több, mint egy perccel a kiegészülés után Izacky vette fel a korongot, átjátszotta a hazaiak védőit, elfektette Hughson kapust, majd hidegvérrel a vas alá vágta a játékszert! Demoralizáló hatású találat volt ez, de az Acélbikák még ezután sem adták fel; 58.42-nél lehozták a kapust, 58.52-nél pedig időt kértek. Harmadjára azonban nem tudtak egalizálni; 59.05-nél Gönczi leszedett egy magasan előre ívelt korongot, Sándor elé ütötte, aki az alapvonalról talált be az üresen hagyott újvárosi kapuba.

Az egyetemisták idegenben is folytatták jó sorozatukat, két remekbe szabott találattal legyűrték szívósan küzdő ellenfelüket és megerősítették helyüket az élcsoportban. A meccs bizonyos szakaszaiban a mieink túlcifrázták a helyzeteiket, leginkább a három egymást követő emberhátrányban rezgett a léc, ám a hazaiak nem tudtak fordítani. A győzelem különösen értékes, mivel az ellenfelünk kiemelkedő játékerőt képviselő együttes, az egyik legjobb az Erste Ligában.

David Musial vezetőedző derűsen kommentálta a mérkőzésen történteket.

„Ragyogóan kezdtük a találkozót – kezdte a debreceni szakvezető – elég hamar elmentünk két góllal, akkor viszont elég nagyot hibáztunk és az eladott korongból gólt szerzett a DAB. A 3. harmadban megint odatették magukat, miközben mi kihagytunk néhány gólhelyzetet. Izacky találata, ami végül is eldöntötte az összecsapást, káprázatos volt. Úgy gondolom, hogy egészen jó meccset játszottunk. Örülök annak, hogy Gönczinek is van már győzelme, ez sokat jelenthet neki, önbizalmat adhat, talán védhet majd többet is. Szűcs góljainak különösen örültem, mivel eléggé maga alatt volt amiatt, hogy nem tudott betalálni. Jó volt látni, hogy minden egyes sorunk gólveszélyes, képesek meccset is eldönteni, de a legfontosabb nyilván a három pont megszerzése volt” – értékelt David Musial.

2020.11.10 18.15 Dunaújvárosi Jégcsarnok
EL 49
Dunaújvárosi Acélbikák – DEAC 3-5 (0-1, 2-1, 1-3)
Gólszerzők: Pinczés, Dansereau és Mazurek, illetve Szűcs(2), Molnár, Izacky és Sándor

=Müller Károly=

Fotók: acelbikak.net