Hári Norbi újabb egy évet vállalt

A kreatív támadó a hetedik szezonját kezdi meg Debrecenben.

Hári Norbert változatos pályafutást mondhat magáénak. Budapesten született, a fővárosban sajátította el a sportág alapjait, majd 2010-ben Svédországba, a Flemingsbergs J18-as Elit csapatához igazolt és már az első szezonjában kis híján elérte a pont/meccs átlagot. A 2011-12-es idényben rátett még egy lapáttal; 24 találkozón 31 pontot szerzett a Flemingsbergs, 7 meccsen tizenkettőt pedig az AIK színeiben. A következő szezont a Mora IK együttesében töltötte, 24 mérkőzésen 45 pontig jutott és a Djurgardens együttesével sikerrel mutatkozott be a svéd junior szuperelit ligában is. A 2013-14-es szezonban az Örebro játékosaként ugyanitt 18 pontot átlagolt. Innen érkezett a DHK csapatához a MOL Ligába, ahol 2014-15-ben 34 találkozón 21 pontot szerzett. A következő szezonjában is sikeresen helyt állt, a legjobb MOL-szezonját azonban a 2016-17-es évben abszolválta, a 37 meccsen begyűjtött 37 pontjával. 2017 nyarán a DHK visszalépett a MOL Ligától, Norbert először Norvégiában talált csapatot, de rövidesen hazatért és az Acélbikáknál folytatta a karrierjét. Egy évvel később visszaigazolt Debrecenbe, és a DEAC játékosa lett. Azóta három szezont játszott végig az egyetemisták kötelékében és összesen 105 ponttal járult hozzá csapata sikereihez.

A kiváló támadó svédországi otthonából válaszolt kérdéseinkre.

– Mivel telnek a napjaid a nyár kellős közepén?

H.N.: A legfontosabb esemény a házunk táján az, hogy június 19-én, az éjszakai órákban a barátnőm egészséges kisfiúnak adott életet. A szülés a legnagyobb rendben zajlott, a mama és Liam nevű gyermekünk egyaránt jól vannak. Elővigyázatosság okán néhány órát még a szülészeten maradtunk, de hétfőn délelőtt hazaengedtek bennünket. Jól érzem magamat apaként, kicsit ugyan fáradt vagyok, de az öröm minden mást felülír. Természetesen naponta elvégzem az előírt edzésadagomat, ezen kívül azonban nem sok mindenre van időm.

– Gondolsz-e még az elmúlt szezonra, vagy most már csak a következő érdekel?

H.N.: A tavalyi bajnokság végén minden játékostársam csalódott volt egy kicsit. Nem tudom pontosan megfogalmazni, mi is történhetett, de két meccses előnyről nyernünk kellett volna a Brassó ellen. Lehet, hogy a negyedik találkozó volt a vízválasztó, amikor 5-2-re elhúztunk, de azután egyre-másra kaptuk a találatokat és megtörtünk mentálisan. Tanulni kell a problémákból azért, hogy jövőre ne kövessük el ugyanazokat a hibákat! Van esélyünk a jobb teljesítményre, az Erste Ligában bármi megtörténhet. Szerintem a minimum a tavalyi eredmények megismétlése, de a döntőbe kerülés még jobb lenne, úgy a bajnokságban, mint a Magyar Kupában.

Hári Norbi fiatalon, nagy reménységként indult és felnőtt korában is beváltotta hozzá fűződő reményeket, ami abból is kitűnt, hogy folyamatosan ponterős szezonokat produkált. Alkati adottságait meghazudtolva bátor, gyors és kemény hokit játszik, remekül lát a pályán, az ellenfelei soha nem tudhatják, mikor húz elő valami váratlan, kreatív megoldást, még akkor is, ha nála is becsúszik néha egy-egy kevésbe sikeres mérkőzés. Norbert jó értelemben véve kiismerhetetlen játékos, aki jól ért ahhoz, hogyan lehet az ellenfeleket összezavarni és elvenni a kedvüket a hokitól. Reméljük, sokszor láthatjuk majd mindezt a következő szezonban!

NÉVJEGY:
Hári Norbert
Született: 1995. szeptember 28., Budapest
Posztja: támadó
Testmagasság: 170 cm
Testsúly: 72 kg
Ütőfogás: jobbos

=Müller Károly=