Nemrég még úgy tudtuk, hogy a mieink következő hazai fellépése december 30-án esedékes, ám azóta kiderült, hogy a srácok csak jövőre, pontosabban január 3-án léphetnek hazai jégre. Addig azonban kemény idegenbeli csaták várnak az egyetemista csapatra; Karácsony hete különösen mozgalmasnak ígérkezik, hat nap leforgása alatt három mérkőzésre kerül sor. A „magyarországi túra” kedden este Káposztásmegyeren veszi kezdetét, amikor az Opten Vasas csapatával mérkőzik meg David Musial legénysége.
A két együttes pontosan egy hónappal ezelőtt, Debrecenben találkozott egymással utoljára és vaskos meglepetésre a piros-kékek vitték haza a három pontot. Most azonban elérkezett a reváns ideje, ehhez persze a november 22-ei összecsapáshoz képest jóval koncentráltabb, eredményesebb hokira lesz szükség. Ladányi Balázs együttese azóta elkerült a tabella végéről és többször is bebizonyították, hogy az ERSTE Ligában bármelyik ellenfélnek képesek nehéz perceket okozni. Legutóbb két alkalommal is alaposan megizzasztották az FTC-Telekom csapatát, a zöld-fehérek mindkétszer csak a meccs végén tudtak a szívósan küzdő ellenfél fölé kerekedni. Az Vasas új szerzeményei közül az imént említett debreceni találkozón már játszott Veshutkin, Ozols és Léránt, ám újabb erősítés is érkezett hozzájuk, a kassai nevelésű hátvéd, Dusan Kmec személyében. A piros-kékek csapat tehát tovább erősödött, fiataljai egyre komolyabb taktikai érettségről tesznek tanúbizonyságot, bár fő erősségük változatlanul a szilárd védekezésből indított kontrajáték.
A mieink december 11-én vívtak tétmeccset utoljára. Az edzések természetesen folytatódtak, David Musial stábjának elegendő ideje volt a Vasas játékának alapos kielemzésére. Bízunk abban, hogy a hosszúra nyúlt nemzetközi szünetben tudat alatt sem kényelmesedtek el a játékosok. Válogatottjaink egészségesen és jó hangulatban tértek vissza a Katowice-ből. Hetényi Zoli parádés teljesítményt nyújtott, oroszlánrészt vállalt a magyar győzelemből, de a hátvédjeink, is Vokla Roland és Kiss Roland is odatették magukat. A mieink keretéből Izacky kivételével mindenki egészséges és jó erőben van. A cseh támadó helyettesítése nyilván nem egyszerű feladat, ám a DEAC stábjának volt ideje arra, hogy rátaláljanak a legjobb megoldásra. Az említetteken kívül figyelembe kell venni azt is, hogy az ellenfelünk hétfőn este kemény meccset játszott az UTE ellen, amiből hosszabbítás után a lila-fehérek kerültek ki győztesen, miközben a Vasas háromszor is egyenlíteni tudott. Nem lehet tudni, milyen hatással lesz mindez a piros-kékekre, egy biztos, a mieink lesznek a pihentebbek.
Biztosra vehetjük, hogy kedden este szoros mérkőzést vív egymással a két vetélytárs; a mieink vissza akarnak vágni a novemberi vereségért, a hazaiak viszont újabb meglepetésre hajtanak. Bízunk abban, hogy az egyetemisták megtalálják a Vasas kontráinak ellenszerét, a támadásokban pedig a tőlük megszokott, ellentmondást nem tűrő játékot produkálják. A találkozót az ERSTE Liga TV élőben közvetíti, a debreceni szurkolóknak így azt üzenjük; a viszontlátásra a monitorok előtt!
2020. 12.22. 18.40 Vasas Jégcentrum
EL 99
Opten Vasas – DEAC
=Müller Károly=