Hat gólt lőttünk a tavalyi bajnoknak

A brassóiak elleni pontszerzés és a Gyergyói HK legyőzése után szerdán este a múlt szezon megosztott bajnoki címének birtokosa, az SC Csíkszereda ellen készülődtek a mieink. Az erdélyiek az új idényben is komoly játékerőt képviselnek; csak büntetőkkel maradtak alul az FTC-Telekommal szemben, majd, ha nem is könnyedén, de magabiztosan verték az Opten Vasas együttesét. Jason Morgan vezetőedző az idén is remek csapatot rakott össze, képzett légiósokkal erősítette meg a szeredaiak korábban is rendkívül erős keretét. Igazi rangadóra volt tehát kilátás, az egyetemisták azonban már bizonyították, hogy a legjobbak ellen is eredményesen tudják felvenni a harcot. A mieink közül hiányzott a karját fájlaló Hári Norbert, ami még nehezebbé tette a srácok dolgát.

Az első percekben a vendégek diktálták a tempót, védelmi hiba nyomán gyorsan kialakult egy veszélyes szeredai helyzet, de Hetényi Zoli – szokásához híven – jól szállt be a mérkőzésbe. Egy perccel később Berta Ákos sora vezetett ígéretes támadást, a pakk azonban kijött a csikiek kapuja előtti tömörülésből. Többet támadta a kaput a vendégcsapat, a második percben Hetényi Zoli bravúrral védett egy üresből megküldött lövést, majd Részegh Zsolt visszahúzását hárította.  06.23-nál Novotny lépett be jól a vendégek harmadába, pontos korongot adott Dalecky-nek, aki Szamankov hálójába vágta a pakkot! Fél perccel később szinte lekopírozták a góllal végződött akciót a mieink, Sándor lövésénél azonban Szamankov résen volt. Röviddel utóbb Izacky lendületes akciója riogatta a szeredaiak kapusát. Egyre keményedett a találkozó. 10.26-nál Részegh kapott kisbüntetést, egy perccel utóbb a mieink oldalán Dalecky szabálytalankodott. Még le sem pergett a cseh légiós kiállítása, amikor az erdélyiek erős embere, Kulyash úgy határozott, hogy ideje tekintélyt teremteni. Alig több, mint fél perccel később Salló is összeszedett egy kisbüntetést; 5 a 3 ellen támadhattunk. Felálltunk a Szereda harmadában, jól járt körbe a pakk, de Szamankov három óriási védéssel megóvta hálóját az újabb góltól. 15.59-nél Beczét vitték ki a játékvezetők, majd 16.53-nál Yellow Horn folytatta az ámokfutást; 2+10 percet kapott egy durva palánkra lökés nyomán. A mieink gólra váltották az emberfórt; Novotny centerezését Mazzag beverte, két góllal vezettek az egyetemisták! Nem csillapodtak az indulatok, 18.54-nél Gecse dolgozott szabálytalanul, hét másodperccel később Orbán Blake kapott ugyanezért 2 percet. Az 1. harmadban valamivel többet veszélyeztettek a vendégek, a gólokat viszont az egyetemisták lőtték.

A 2. játékrész elején 4 a 4 ellen folytatódott a találkozó. Érezhetően feljebb kapcsoltak a vendégek, ezt két távoli bomba jelezte, Hetényi Zoli azonban a helyén volt. 23.05-kor ötnél több mezőnyjátékosunk volt a jégen, az ebből következő létszámhátrányt sikerült kivédekezni. Tovább nyomott a Szereda, a mieink azonban kijöttek a gödörből, Izacky kontráját védte Szamankov. A 28. perceben először Becze, utána Izacky került a büntetőpadra. Nem csillapodtak a kedélyek; a 29. percben Filbrandt és Flinta verekedett össze, majd Orbán és Taratukhin kerültek nézeteltérésbe. Benépesültek a büntetőpadok, 29.05-nél azonban újra a hokié volt a főszerep; Kloz nagy passzt adott, Dalecky bevágta a pakkot, egyre jobban elléptek az egyetemisták. Az etap vége gyors gólváltást hozott, 33.27-nél Becze lőtte be Taratukhin középre adását, két perccel később Kloz újabb pontos átadását Izacky váltotta gólra. Akadt izgalom az utolsó két percben is; egy kavarodás után a debreceni hálóba került a korong, a játékvezetők azonban érvénytelenítették a találatot.

A 3. harmadot góllal nyitotta meg a hazai legénység, Vokla tért ölelő passzával Novotny lépett ki és nem hibázott. A vendégek nem adták tanújelét annak, hogy beletörődtek volna a vereségbe. Nagy erőkkel támadtak, a mieink egyre inkább kontrákra rendezkedtek be. Ez a taktika sokáig eredményesnek bizonyult, jól rombolt a DEAC védelme, Hetényi Zoli pedig nagyszerű védések sorát mutatta be. 55.18-nál balszerencsés gólt kaptunk, Fodor lövése felpattant és a hálónkban kötött ki. Húsz másodperccel később a szeredai csatárok addig kardoztak a kapunk előterében, míg végül Tousignant átgyömöszölte a pakkot a gólvonalon. Túlontúl defenzívek voltunk ebben az időszakban, David Musial azonnal időt is kért. Jason Morgan lehozta a kapusát a folytatásra, de a nem jött be a kockáztatás; Dalecky korongjával Novotny ugrott ki és az üres kapuba lőtt. Ezzel el is dőlt a mérkőzés, bár az utolsó percben a srácok kis híján még egyet bepiszkáltak.

A mieink villámgyors és hatékony kontrajátékkal lepték meg a szeredai csapatot, amelynek a mondott taktika ellen nem volt orvossága. Ehhez járult a betonbiztos hazai védekezés és Hetényi „Stonewall” Zoli újabb nagyszerű teljesítménye; a debreceni hálóőr 47 lövést hatástalanított, 94 %-os hatékonysággal védett. A győzelmünk értékét növeli, hogy jól képzett, tapasztalt játékosokkal felálló, komoly játékerőt képviselő együttes ellenében született meg a siker. A csíkszeredaiak változatlanul a bajnoki cím egyik esélyesei.

David Musial vezetőedző „a helyén” kezelte a találkozón történteket.

Örülünk a három pontnak, bár a meccs egy kicsit „piszkos” volt a rengeteg kiállítás miatt – mondta a szakvezető. – Úgy gondolom, hogy jó munkát végeztünk emberelőnyös és emberhátrányos szituációkban is, így hát rendben volt a mai játékunk. Boldogok lehetünk a győzelemmel, ami nagyon fontos volt számunkra.”

2020.10.07. 18.30 Debreceni Jégcsarnok
EL 18
DEAC – SC Csíkszereda 6-3 (2-0, 2-1, 2-2)
Gólszerzők: Dalecky(2), Novotny(2), Izacky és Mazzag, illetve Becze, Fodor és Tousignant

=Müller Károly=

Derencsényi István fotói a mérkőzésről