Hat tiszta helyzetünk maradt ki

Az egyetemisták a Titánok elleni szép győzelem után, míg a gyergyóiak egy miskolci vereséggel a tarsolyukban érkeztek meg a hétfői találkozóra. Mindkét küzdő fél számára fontos volt a találkozó, a mieink tovább akarták építeni önmagukat, míg az erdélyiek a magyarországi túra sikeres lezárására törekedtek. A hazai oldalon Antek Tamást állították a kapuba, míg a vendégek részéről Rinne készülődött.

A mérkőzés első percei váltakozó játékkal teltek el, a debreceniek tűntek kicsivel aktívabbnak. A 4. percben a gyergyói harmadban a tisztán álló Almási felé pattant a korong, de hamarább odaértek a védők. 04.29-nél helyzet nélkül szerzett vezetést a vendégcsapat; Fejes lövése becsúszott Antek mamutja alatt. Nem egészen egy perc múltán emberelőnybe kerültünk, Kozma Zsolt kapott 2 percet magas bot használata miatt. A fórban vehemensen támadtak a mieink, 06.29-nél Gőz lőtte be a vendégkapu előtti tumultusba a pakkot, a csatáraink közül Kuleshov volt a legszemfülesebb. A harmad feléhez közeledve továbbra is támadásban maradtunk, de a vendégek egy villámgyors kontrával megint előnybe kerültek, a találat Szigeti nevéhez fűződik. Az újabb bekapott gól sem szegte a mieink kedvét, a 11. percben ismét kimaradt egy ajtó-ablak szituáció, majd Turcotte lépett ki egyedül, Rinne-ről azonban kijött a pakk. Néhány másodperccel utóbb Kuleshov ugrott ki, de a kapussal szemben ő sem tudott betalálni. Az első periódusban az egyetemista csapat többet támadott, jóval többször vették célba az ellenfél kapuját (17-10), de ziccer helyzetek sorozata maradt ki, így a harmad a vendégek vezetésével zárult.

A mieink 2. játékrész elején is folytatták a rohamokat. A negyedik percben megint Turcotte előtt adódott óriási helyzet, de gól ismét csak nem született. 26.22-nél a erdélyiek közül Császár kapott 2 perces kisbüntetést, az előnyben ismét elpuskáztunk két kecsegtető helyzetet. 29.39-nél Voklát szórták ki, a gyergyóiak pedig gólra váltották az emberelőnyt; Haaranen kék vonalas lökete akadt be. 31.35-nél Győrffy küldte a jégre Molnár Dávidot, őt pedig a büntetőpadra a játékvezetők. 33.16-nál szép debreceni támadást láthatott a közönség; Spirko passza Kuleshov ütőjéről vágódott Rinne hálójába. Közelítették az ellenfelet a mieink, de a 36. percben egy kontrából Orbán Brance kettőre növelte az ellenfél előnyét.

A 3. harmadban is tovább nyomott a debreceni legénység, a vendégek viszont elkezdtek az idővel játszani, biztonsági játékra rendezkedtek be. Hosszú ideig úgy látszott, hogy a szándékuk megvalósul, aztán 53.13-nál Berta beverte Vokla kipattanóját, ismét feljöttünk szorosra. Folyamatosan támadtak a mieink, mígnem 58.18-nál a gyergyói első sor kontrázott; Bodó belőtte a helyzetet, innen már nem maradt időnk az egyenlítésre.

A kétgólos vereség ellenére is jól hokizott a debreceni együttes. A két csapat közötti különbséget egyértelműen a helyzetkihasználásban érhettük tetten, a vendégek több könnyű gólt is szereztek, miközben a mieink sakk-matt helyzetek sokaságát sem tudták gólra váltani. Sajnos, a szerencsével ezúttal is hadilábon álltunk, a meccs első két harmadában többször is a magunk javára dönthettük volna el a találkozót.  A hét folyamán a két gárda nehéz ellenfelet kap, a Gyergyó az újpestieket fogadja, míg a mieink pénteken az FTC ellen meccselnek.

Debreceni részről György József vezetőedző elemezte a hétfői mérkőzést.

– Ami hiányzott a mai sikerhez, az a szerencse volt. Igazából a második harmad végéig hat tiszta, kapus elleni helyzetet teremtettünk, ha egyet is belövünk ezek közül, meglehetett volna a mérkőzés. Nagyon-nagyon meg kellett szenvednünk a góljainkért, miközben igen könnyen kaptuk őket. Elég volt egy kis hiba, és máris a nyakunkon voltak. Ebben láttam a mérkőzés a kulcsát. A Gyergyó nagyon jó társaság, főként abban, hogy korongvesztés után gyorsan tud kontrákat felépíteni. Egyáltalán nem vagyok elégedetlen, rengeteg minőségi munkát beleraktunk a meccsbe, és úgy gondolom, hogy ez kintről is látszódott. Végig energikusan, gyorsan korcsolyázva, sok letámadással hokiztunk. Ma az ellenfél kapusa jó munkát végzett, kifogott rajtunk, habár sok kipattanó jött le róla, nem érkezett senki, hogy beüsse.

2021.12.06. 18.00 Debreceni Jégcsarnok
EL 121
DEAC – Gyergyói HK 3-5 (1-2, 1-2, 1-1)
Gólszerzők: Kuleshov (2) és Berta, illetve Fejes, Szigeti, Haaranen és Orban B. és Bodó

=Müller Károly=

Fotók a mérkőzésről