Hetényi Zoli igyekszik élhető napirendet kialakítani

A koronavírus járvány hatásaival foglalkozó sorozatunk már eddig is számos olyan akklimatizálódási mintát mutatott be, amelyek alkalmasak a korlátozások negatív sportszakmai- és mentális hatásainak enyhítésére. A korábban megszólaltatott sportemberek nyilatkozataiból kitűnt; számunkra teljességgel evidens, hogy folyamatosan készülnek a következő szezon küzdelmeire. Ebből az alaphelyzetből indítottuk a beszélgetést a DEAC csapatának kiváló hálóőrével, Hetényi Zoltánnal is.

– Miként osztod be a napi teendőidet a mostani életkörülmények között?

H.Z.: Igyekszünk értelmes és élhető napirendet kialakítani. Reggeli után elkezdem a Takács Dani által összeállított gyakorlatokat, amelyeket egy szobában is el lehet végezni. A bemelegítés után a hasat erősítő feladatok következnek, majd a saját súlyos gyakorlatokra kerül sor, például felállás ülésből, guggolásból, illetve fekvőtámaszok. A párommal a napi adagot kiegészítettük futással, ami két-három kilométer naponta a szabadban, az előírt védőfelszerelések használatával. Mindez napi egy, másfél órát jelent és bőven elegendő a jelenlegi időszakban ahhoz, hogy jó kondiban tartson.

– Most már tudjuk, mivel foglalatoskodsz délelőtt, de mi a helyzet a délutánokkal?

H.Z.: Délutánonként tanulni szoktam, rám is fér, hiszen hét tantárgyam van a Debreceni Egyetemen a második félévben. Előveszem a jegyzeteket és az óravázlataimat, ezekkel foglalkozom délután és esténként. Rendszeresen vannak online tanóráink is, az időpontokról értesítést kapunk. Beszereztünk néhány társasjátékot, úgy mint az Activity, vagy a kedvencünk, a Honfoglaló. Természetesen telefonos kapcsolatban vagyok a családdal, a barátaimmal és a csapattársakkal. Ezeken kívül a főzés is egy jó program, bár azt én leginkább csak nézem és megdicsérem, ami elkészült, majd hálám jeléül elmosogatok…

– Hogyan tovább? Az előzetes tervek szerint, július 20-a táján indulna az éles felkészülés.

H.Z.: Mint mindenki, én is azt szeretném, ha már holnaptól elkezdődhetne a közös munka, de mindez sajnos, nem rajtunk múlik. Adja az ég, hogy július végére helyreálljon a régi rend és a szokott módon el tudjuk kezdeni az alapozást. Ezért kell most nagyon óvatosnak lenni és odafigyelni a szabályokra, reméljük, így a járvány hamarabb véget ér.

=Müller Károly=