Hetényi Zoli újra a DEAC színeiben!

Felsóhajthatnak a debreceni szurkolók, hiszen nagyszerű kapusunk, Hetényi Zoltán a következő két szezonban is a DEAC csapatát erősíti!

Zoli barátunk hosszú ideje tartja magát ahhoz a jó szokásához, hogy minden évben bezsebel legalább egy (de inkább több) elismerést. 2003-ban, 15 évesen lett az „Év újonca”, azóta nincs megállás, karrierjében egyre-másra sorakoznak a magyar bajnoki címek, világbajnoki részvételek. Az utóbbi évek termése is irigylésre méltó, hiszen három egymást követő szezonban nyerte el az „Erste Liga legjobb kapusa” címet. Az első debreceni szezonja különösen kedves a szívének; a 2018-19-es idényben övé lett a legjobb magyar kapusnak járó Vedres Mátyás Vándorkupa és a Debreceni Egyetem legjobb sportolójának is megválasztották.

– Úgy hallottam, hogy a válogatott meccseken történt még valami, ami ide kívánkozik…

H.Z.: A legutóbbi felkészülési mérkőzésen harmadszor is a meccs legjobbjának választottak, ami természetesen nagyon jólesett. A válogatott felkészülés után a kedvesemmel együtt hazamentünk Dunaújvárosba, pár napot pihentünk, ehettük az anyukáink főztjét, apámtól pedig kaptam egy tockost azzal a szöveggel, hogy „Te meg mit keresel itt fiacskám?!” A múlt csütörtökön jöttünk vissza, én pedig nekiláttam a tanulásnak. Ez a hatodik félévem, a hat vizsgából egy már megvan, de még jócskán az elejénél tartok. Ezután következik egy négyhetes nyári gyakorlat, amelyet levelező hallgatóként, napi 8 órában a Debreceni Állat-és Növénykertben fogok eltölteni. A tapasztalataim alapján beszámolót kell készíteni és megvédeni a bíráló bizottság előtt. Ehhez kapok a témavezetőmtől egy szakmai tervet, amit majd meg kell valósítani. Utána is sűrű napjaim lesznek; következik a szakdolgozat leadása, majd védése, végül az államvizsga. Ez a folyamat, ha minden jól megy, ősszel fejeződik be.

– Milyen terveket szövögetsz az államvizsga utáni időszakra?

H.Z.: Bízom abban, hogy az államvizsgám sikeres lesz és jövő februárban elkezdhetem a tanulást MSC-szinten is. Mindenképpen a MÉK (Mezőgazdasági-, Élelmiszertudományi- és Környezetgazdálkodási Kar) keretében szeretnék maradni, hogy pontosan milyen szakon, az majd elválik.

– A hokisoknál mikor indul konkrétan az új idény?

H.Z.: Várhatóan július közepe táján kezdünk, reméljük, addigra a teljes keret megérkezik.  Most pihenő van, aztán elkezdjük a munkát az egyéni edzéstervek alapján, ami átlagosan másfél, két hetet vesz majd igénybe. Mi kapusok, már a jövő héttől elkezdjük a munkát Áronnal (Kecskeméti Áron másod- és kapusedző – szerk.). Ez mindig a legkevésbé izgalmas szakasza az évnek, az egyetem azonban gondoskodik az elfoglaltságról, itt a vizsgaidőszak, közeleg a nyári gyakorlat ideje is, én tehát biztosan nem fogok unatkozni.

Névjegy:
Hetényi Zoltán
Született: Budapest, 1988. február 18.
Posztja: kapus
Testsúly: 97 kg
Testmagasság: 188 cm
Ütőfogás: balos

=Müller Károly=