A Debreceni Egyetem csapata február 6-án játszotta utolsó alapszakasz-találkozóját, ekkor teljesítettük a kiírás szerinti 40 mérkőzésünket. Nem így a negyeddöntős kvalifikációra kiválasztott ellenfelünk, a Titánok.
A fehérváriak az elmúlt napokban pályára léptek és nyertek, úgy a Gyergyói HK, mint a MAC HKB ellen. Ehhez hasonló helyzetekben gyakran vita tárgyát képezi; melyik csapat „járt jobban”: amelyik többet pihent, vagy az, amelyik nem kapott szünetet. Véleményünk szerint édes mindegy, ha az adott alakulat komoly eredményeket kíván elérni. Márpedig a mieink erre vágynak, be akarnak kerülni a negyeddöntőbe és azon is túlra.
Az egyetemisták egyébként sem pihentek, hanem kemény munkával készültek a negyeddöntőbe vezető sorozatra. A szezont eléggé gyengén kezdő fehérváriak nagyon összekapták magukat az alapszakasz végére, amikor egyre-másra aratták a meglepetés-győzelmeket. Mi ugyan nyertünk ellenük, de ez sem ad okot az elbizakodottságra. Inkább lehet alapozni a csapaton belüli remek hangulatra és a győzni akarásra.
A srácok több, mint fél hónapja nem vívtak tétmeccset; két hét pedig a versenysportban igen hosszú idő, ezalatt bármi megtörténhet. A mieinknek szerencséje volt, az elmúlt időszakban a csapat háza táján nem történt semmi rendkívüli, semmi szokatlan, tervszerűen zajlott a munka.
György József vezetőedző elmondta, hogy – a műtétre váró Hári Norbert kivételével – valamennyi játékosa egészséges, tudja a feladatát, és készen is áll annak megoldásra. Ami nem más, mint az, hogy három alkalommal le kell győzni a Titánok együttesét; minden másról ezt követően szabad csak beszélni.
Bízunk abban, hogy a srácok mindent megtesznek majd a győzelmekért és bízunk a közönségben is, hogy támogatja a fiainkat a döntő felé vezető nehéz úton. Kérünk minden szurkolót, ha csak teheti, látogasson el személyesen a Debreceni Jégcsarnokba! Akik nem tudnak megjelenni, azoknak szíves figyelmébe ajánljuk az Erste Liga TV élő közvetítését!
2022.02.21. 18.00 Debreceni Jégcsarnok
EL 221
DEAC – Titánok
=Müller Károly=
