Hugo Turcotte túl a műtéten

A DEAC jégkorongcsapatának kanadai légiósa egy hónapja már a rehabilitációját végzi.

Hugo Turcotte márciusban, az UTE elleni negyeddöntő-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A vizsgálatok során kiderült, a jobb térdében elszakadt a keresztszalag, emiatt egy hónappal ezelőtt műteni is kellett. A Debrecenben végzett beavatkozás jól sikerült, a kanadai játékos jelenleg a rehabilitációs fázisban van.

Kicsit jobban érzem magam, mivel végre letehettem a mankókat – tudtuk meg Hugo Turcotte-tól, amikor az állapodta felől érdeklődtünk. – Nem fogok hazudni, az első két hét nagyon nehéz volt lelkileg és fizikálisan egyaránt. Nagy kihívást jelentett és kissé frusztráló volt, hogy alig lehetett mozognom, de kezd az életem visszatérni a régi kerékvágásba, már nehezebb feladatokat is végezhetek a rehabilitációm során. Minden hétköznap reggel a SET Centerben kezdek, ahol Ivett (Horváth Ivett, a DEAC jégkorongcsapatának gyógytornásza – szerk.) segítségével teljesítem az előírt erősítő feladatokat, de ezen kívül is otthon naponta három-négy alkalommal speciális gyakorlatokat kell végeznem. Jelenleg még Debrecenben vagyok, úgy tervezem, hogy június közepén hazamegyek Kanadába, de természetesen az előírt penzumot ott is végrehajtom majd. Még nem tudom, mennyi időt vesz igénybe a teljes felépülésem, de minden idegszálammal arra összpontosítok, hogy ez az időszak minél rövidebb legyen. A lehető leghamarabb százszázalékos állapotba szeretnék kerülni és ismét készen állni a játékra – zárta Hugo Turcotte.