Idén először itthon

Csapatunk legutóbb december végén játszott mérkőzést a Debreceni Jégcsarnokban.

Három hete, december 30-án szurkolhatott mindeddig utoljára hazai pályán a cívisvárosi közönség a DEAC hokisainak, akkor játszott ugyanis itthon az Este Ligában. Akkor nem volt okunk az örömre, hiszen Vaszjunyin Artyom alakulata a 4–1-re kikapott a Sport Club Csíkszeredától.

Azóta csak idegenben korcsolyázott jégre a Debreceni Egyetem, sorrendben az Dunaújvárosi Acélbikák, a Budapest Jégkorong Akadémia, a Gyergyói HK, a Corona Brasov, a Csíkszereda és az FTC látta vendégül, ezen meccsek két sikert és négy vereséget hoztak.

Vasárnap 18 óra 30 perckor ismét a dunaújvárosiakkal néznek farkasszemet a hajdúságiak, akiket legutóbb fölényesen, 5–1-re vertek.
A vendégek pénteken szétlövés után kaptak ki otthon az UTE-től, a DEAC pedig a Tüskecsarnokban szenvedett 4–1-es vereséget.

Érdemes kiemelni, hogy a rájátszást jelentő helyekért vívott harcban kiemelt fontosságú lesz a tabellán mögöttünk álló újvárosiak elleni párharc.

Erste Liga, alapszakasz
DEAC–Dunaújvárosi Acélbikák
vasárnap, 18:30, Debreceni Jégcsarnok