Ismétlés az FTC-vel szemben

Öt nappal az első Szuperkupa-győzelmünk után, pénteken újabb DEAC-FTC párbaj következik.

A soron lévő összecsapás azonban több ok miatt sem tekinthető a vasárnapi meccs folytatásának, hiszen ez már az Erste Liga keretében kerül sorra. A pénteki összecsapást hazai jégen rendezik, nincs okunk azonban feltételezni, hogy ezen kívül bármilyen téren előnyben leszünk. Biztosra vehetjük, hogy a zöld-fehérek revánsra törnek, már csak azért is, mert a játékerejük jóval nagyobb annál, mint amit a kupameccsen jégre vittek.

A mérkőzés tehát nem 4-1-es állásról indul, hanem gól nélküli döntetlenről, és a mieinket is más célok vezérlik, mint az első találkozás esetében. Ami változatlan, az nem más, minthogy valamennyi játékosunk kapjon azonos fejlődési lehetőséget, akár az eredmény rovására is. Természetesen nem tévesztjük szem elől azt sem, hogy a mostani, kiegyensúlyozott mezőnyben minden szerzett pontnak különös jelentősége van. Jelenleg úgy tűnik, hogy teljes kerettel tudunk kiállni, már ha péntekig nem módodul a helyzet. Az ellenfél cserepadjánál a Fegyelmi Bizottság döntése nyomán nem lesz ott a két benevezett edző, és az öt napja elkövetett ámokfutása nyomán hiányozni fog Tóth Gergely is. Vezetőedzőnk, György József ugyanazt a gyors és fegyelmezett játékot várja el a legénységétől, mint legutóbb és feltétlen formajavulást kíván elérni az emberelőnyös szituációk megjátszása terén.

A közönségtől is kérünk és várunk némi pluszt; miután a Tüskecsarnokban a debreceni drukkerek biztatása és tapsa is hallható volt, reméljük, hogy a pénteki bajnoki meccsen a buzdítás terén a mieink lesznek túlerőben. Mindazoknak, akik nem tudják a helyszínen megtekinteni a találkozót, az Erste Liga TV élő közvetítését ajánljuk szíves figyelmébe. A nézők részesei lehetnek továbbá korábbi csapatkapitányunk, Berta Ákos búcsúztatásának az aktív játéktól. A mérkőzés 18.30 órától kezdődik.

2022. szeptember 16. 18.30 Debreceni Jégcsarnok
EL 1
DEAC – FTC-Telekom

=Müller Károly=