Jan Dalecky is aláírt a jövő évre

Újabb egy évig Debrecenben marad az elmúlt szezon házi pontlistáját vezető Jan Dalecky.

A cseh gyökerekkel rendelkező játékosról, aki Dániából, a Herning Blue Fox csapatától érkezett tavaly nyáron, előzetesen nem sokat tudtunk, de rövidesen kiderült, hogy a DEAC igencsak jó vásárt csinált vele. Képességei messze felülmúlják a fizikai paramétereit, kemény és bátor, remek csapatember, valamint rendkívüli gólérzékenység jellemzi. A 2020-21-es szezonban az alapszakasz során 43 pontot (22 gólt és 21 asszisztot) termelt, ehhez még 11 pontot tett hozzá a rájátszásban. 54 pontjával az első helyen zárta a házi pontlistát, a Liga összesítésében pedig a 8. helyen végzett, az alapszakaszban csak két játékos szerzett nála több találatot.

A cseh gólgyáros 2004-ben mutatkozott be nevelőegyesülete, a HC Kladno csapatában, ahol három idényen át az ifi csapatot erősítette. A következő két szezont Kanadában, a Swift Current Broncos együttesénél töltötte, majd visszatért Csehországba. 2009-től három szezonon keresztül kaldno-i játékos volt, dominánsan az U 20-as korosztályban. 2011-12-ben kölcsönadták a Cseh 2-be, a HC Berounsti Medvedi, illetve az IHC Pisek csapatának, majd a HC Rytiri Kladno és a HC Slovan Usti Nad Labem következett a cseh második vonalban. 2017-18-ban Dániába igazolt, onnan érkezett az elmúlt idényre Debrecenbe.

Jan világ életében góllövő csatár volt, a WHL-ben 52 pontot szerzett, a cseh második vonalban 84-et, tízet a nagyon erős cseh top ligában. 2014-15-ben tagja volt hazája Universiade-csapatánk, ahol 6 meccsen 10 pontot gyűjtött össze, az Erste Ligában nyújtott teljesítményét pedig már korábban méltattuk.

A házi gólkirályt az elmúlt szezon értékelése mellett nyári programjairól és a 2021-22-es idény várakozásairól kérdeztük. Jan Dalecky a következőket válaszolta.

Úgy vélem, hogy végső soron sikeres szezonon vagyunk túl. Amikor megérkeztem Debrecenbe, azt az információt kaptam, hogy az elődöntő a cél, amit el akarunk érni. Összességében tehát boldog vagyok, hogy sikerült idáig eljutni és megörvendeztetni a DEAC szurkolóit. Azonban némileg keserédes ez az érzés, mivel nem jutottunk a döntőbe, bár vezettünk a Brassó ellen. A Magyar Kupa megnyerése ugyan kicsit váratlan volt, de mindenképpen kellemes meglepetés, hab a tortán, egy izgalmas szezon után – mondta a cseh játékos, aki arra is kitért, mivel telnek mostanában a napjai. – Nyáron a feleségemmel babát várunk, ezért otthon felújítottuk a lakásunkat, hogy készen álljon minden, amikor a kicsi megérkezik. Ezen kívül élvezzük a családunkkal és a barátainkkal töltött időt, jómagam pedig már edzek, készülök a következő idényre. Úgy gondolom, hogy nekünk, profi sportolóknak mindig kihívások elé kell állítani önmagunkat és folyamatosan emelni a teljesítményünk szintjét. Ezt várom el csapatunktól és saját magamtól is a következő szezonban. Jó lenne bejutni a döntőbe” – hangsúlyozta Jan Dalecky.

Debrecenben mindenki bízik abban, hogy Jan a jövő szezonban is jó játékkal és sok szép találattal örvendezteti meg a szurkolókat.
A gólerős játékhoz természetesen hasonló kaliberű csapattársakra is szükség van, de reméljük, hogy e téren sem lesz gond, hiszen Dalecky két sortársa (Turcotte és Novotny) már hosszabbított. Kíváncsian várjuk az újabb bejelentéseket.

NÉVJEGY:
Jan Dalecky
Született: 1990. 03. 10., Louny (CZE)
Posztja: támadó
Testmagassága: 181 cm
Testsúlya: 85 kg
Ütőfogás: jobbos

=Müller Károly=