Jan Dalecky marad a DEAC-ban

A Kladno csapatában nevelkedett Jan Dalecky eddig két szezont töltött Debrecenben. A szurkolók örömmel nyugtázták a hírt, miszerint nemrég aláírta a jövő szezonra érvényes szerződését. Nem csoda, hiszen az elmúlt két idényben 54, illetve 44 pontot szerzett, ezzel tavaly a második helyen végzett az egyetemisták házi pontlistáján.

A cseh játékos tehetsége gyorsan megmutatkozott, 15 évesen már játszott a HC Kladno ificsapatában, majd a nemzetközi porondon is bemutatkozott. A 2006-07-es szezonban hazai jégen meghaladta a pont/meccs átlagot. 2007-2008-ban a tengeren túlra tette át a székhelyét, a Swift Current Broncos együttesével előbb 16, majd a következő idényben 37 pontot szorgoskodott össze. 2009-től több éven át a hazai juniorbajnokságban gyűjtötte a pontokat, a HC Kladno, a HC Berounsti Medvedi és az IHC Písek csapataiban, de közben belekóstolt a felnőtthokiba is, megjárva a cseh első- és második osztályt. 2017-ben Dániába igazolt, ahol három sikeres évet játszott az első ligában, a Herning Blue Fox együttesében. Közben 38, 22 és 24 pontot termelt, amit a rájátszások során megtoldott még 12, illetve két ponttal. 2020-ban igazolt a DEAC csapatához, melynek kötelékében két kiemelkedő szezont teljesített. A múlt szezon vége felé súlyosan megsérült, az idény hátralévő részét ki kellett hagynia. A sérülése szerencsére gyorsan gyógyult, így ereje teljében készülődhet az következő megmérettetésekre.

Jan Dalecky-től megkérdeztük, mivel telnek a napjai.

A nyaram mozgalmasan és izgalmasan telik. A szezon után néhány napot szoktam pihenni, főként fizikailag, ezért elmentünk Törökországba és egy jót nyaraltunk. Mostanában a nyári edzések mellett igyekszem több időt tölteni a családdal, a barátokkal, miközben egynapos kirándulásokat teszünk Csehországban – válaszolt a cseh játékos.

Megtudakoltuk azt is, milyen várakozásokkal tekint a következő idényre.

Az elmúlt két szezonunkban bebizonyítottuk, hogy olyan csapat vagyunk, amellyel mindenkinek számolni kell. Az elődöntőbe jutás és a Magyar Kupa megnyerése óriási eredmény volt számunkra, viszont a következő szezonban szinte korlátlan lesz a légiós import és kevesebb a csapat, ezáltal szerintem jobb lesz az Erste Liga színvonala. Alázatosnak kell maradnunk, de egyben magabiztosnak is; megpróbálnunk legalább ugyanolyan sikeresek lenni, mint tavaly és remélem, sikerül még jobb eredményeket elérni. Természetesen vannak személyes ambícióim is. Mint mindig, ezúttal is jobb akarok lenni, mint az előző szezonban, szeretném fejleszteni a játékomat a kulcsszituációkban és vezére lenni a csapatnak – jelentette ki Jan Dalecky.

=Müller Károly=