Hetényi Zoltán jól összehangolta sportolói pályafutását és civil életét. A DEAC klasszisa úgy lett az Erste Liga és az All Star-csapat legjobb kapusa, hogy napközben az egyetemi padot koptatta. A Nemzeti Sport interjúja.

– Hogy áll a diplomával?

– Köszönöm, jól: reggel fél hatkor kelek, fél hétkor már Derecskén vagyok, ott végzem a szakmai gyakorlatomat, és közben írom a szakdolgozatomat is – válaszolta a Nemzeti Sportnak az Erste Ligában szereplő DEAC klasszis kapusa, Hetényi Zoltán, akit idén a szakma és a játékostársak is a legjobbnak választottak: ő lett az Erste Liga, valamint a játékos-szakszervezet All Star-csapatának legjobb kapusa. – Egy órára végzek, aztán háromtól ötig edzek, úgyhogy nem unatkozom, és nincsenek alvásproblémáim…

– Mi lesz, ha elvégzi az egyetemet Debrecenben?

– Egyáltalán nem biztos, hogy ebben is fogok dolgozni, de ha ezt az alapképzést sikerrel teljesítem, vadgazda mérnök leszek, és talán utána megcsinálom az állattenyésztő mérnökit mesterképzésen – de ez a jövő zenéje. A járvány alatt mindenesetre sokat haladtam, a napjaimat a laptop előtt töltöttem tanulással, így sikerrel végigcsináltam a vizsgaidőszakot, beleértve az online szóbeli vizsgákat is.

– Akkor önnek még jól is jött a karanténhelyzet?

– Ezt nem mondanám, mert amíg a régi kerékvágásban zajlott az élet, én a szorgalmi időszakban, a meccsek és edzések előtt-között ugyanúgy bejártam az egyetemi előadásokra a nappali tagozatosokkal együtt, ennek köszönhetően több tárgyból is sikerült megajánlott jegyet kapnom. Ám a vírus miatt ez nem volt lehetséges, így most hét tárgyból is vizsgáznom kellett.

– Jól értem? Azt akarja mondani, hogy úgy lett egymást követő második alkalommal az Erste Liga legjobb kapusa, és idén az All Star-csapat tagja, hogy napközben a padot koptatta az egyetemen?!

– Hát igen, ilyenkor jönnek jól a hosszú busztúrák a meccsekre, mert ott az ember tudja olvasni a kis jegyzeteit, tanulni az anyagot… A suli engem amúgy is feltölt edzések után, mert más inger, más impulzus – és ez is kell. Így pedig, hogy kimondottan érdekel is a téma, még könnyebb, az olyan kellemetlenebb tárgyak ellenére is, mint az agrokémia, matematika…

– Két éve, miután hazajött a tengerentúlról, és arról beszélgettünk, miért a DEAC-ot választotta, említette, hogy éppen ezért, hogy a sport mellett a tanulást is magas szinten űzhesse, de ez akkor is elképesztő…

– Annyira azért nem. Amikor kikerültem a tengerentúlra, nekem is megvolt a lehetőségem, ott voltam az NHL edzőtáborában, de sajnos tudjuk, hogy azt a lehetőséget a saját hibám miatt elszúrtam. Szóval nekem ez harminckét évesen már biztosan nem fog megadatni, de kívánom, hogy a magyar fiatalok elérjék ezt a célt, és beteljesítsék a magyar hoki egyik nagy álmát.

– Jól döntött, amikor két éve a visszavonulás helyett hazaigazolt?

– Nézze, nem egyszerű kiigazodni rajtam, még nekem, saját magamnak sem. Anno két éve, miután visszajöttem a tengerentúlról, rendkívül jó ajánlataim voltak: hívtak többek között a norvég, a francia, a lengyel élvonalból és az Alpesi Ligából is, de nem mentem – igen, ezt a részét elszúrtam. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott van, hogy így a tanulást és a sportot is a Magyarországon lehető legmagasabb szinten űzhetem, ráadásul, hál’ istennek, mindkettőt eredményesen, és ez legalább annyira fontos.

– Szóval azért van önben hiányérzet.

– Egy profi sportolóban mindig marad hiányérzet. Gyerekkoromban nekem is az volt az álmom, hogy egyszer NHL-játékos leszek – ez már nyilvánvalóan nem sikerül, de azért büszke vagyok arra, amit elértem, és örülök, hogy végül Debrecenbe kerültem, ahol ugyanúgy próbálom kihozni a maximumot, mint máshol – nagyon szép volna például, ha sikerülne a DEAC-cal dobogóra állnunk.

– Ha az egyéni díjakat nézzük, nyugodtan mondhatjuk, sikeres, a csapat viszont most nem tudott előrelépni, dacára a remek alap- és középszakaszbeli teljesítménynek.

– Nyilván óriási megtiszteltetés, hogy engem választottak a legjobbnak, mert igenis vannak egyéni célok. Nálunk, kapusoknál például az, hogy legyél a legjobb a posztodon, így megadva a csapatodnak a stabilitást és a lehetőséget a győzelemre. Ugyanakkor egy kapus mindenkori teljesítménye a csapatjáték eredménye is. Ami a csapat eredményeit illeti, mi sajnos megelőztük a koronavírust, és már a bajnokság félbeszakítása előtt, a negyeddöntőben elbúcsúztunk. Igaz, hogy a nagyon erős Csíkszeredával szemben, de akkor is csalódottak voltunk, mert az előző idényben negyedikek lettünk, és szerettünk volna előrelépni. Dolgozunk rajta, hogy jövőre sikerüljön: igaz, hogy a statisztika nem minden, de remek mutatókkal büszkélkedő játékosokat igazoltunk, jó kis csapat kezd formálódni itt, Debrecenben, innentől már a jégen dől el minden!

Kohán Gergely/Nemzeti Sport