Készen állnak a feladatra

A DEAC jégkorongozói szombaton és vasárnap Erdélyben játszanak bajnokit.

Mozgalmas hétvégéjük lesz a debreceni hokisoknak az Erste Ligában, ugyanis pénteken elutaznak Erdélybe, ugyanis szombaton és vasárnap megmérkőznek a Gyergyói HK, illetve a Sport Club Csíkszereda ellen. Az elutazás előtt a cívisek támadója, Dominik Novotny nyilatkozott.

– Hosszú út áll előttünk, hiszen tizenkét órát ülni a buszon meglehetősen fárasztó, de már megszokhattuk az ilyen túrákat. Ezzel minden gárdának meg kell küzdenie, szóval szó sincs arról, hogy panaszkodnánk erre. Ami a csapatunkat illeti, mindannyian megfelelő állapotban vagyunk. Hasznos edzéseket tartott számunkra a szakmai stáb, így készen állunk a szezon legfontosabb szakaszára – mondta a cseh hokis.

A gyergyóiak legutóbb győztesen távoztak a Hajdúságból (2–5), a Csíkszereda ellen viszont egy pontot itthon tartott a DEAC (1–2, szétlövés után). A hétvégén pedig jönnek az újabb ütközetek.

– Két kemény mérkőzés lesz, mint mindegyik, amelyeket a Gyergyó és a Sport Club ellen játszunk. Ennek ellenére pontokat szeretnénk szerezni szombaton és vasárnap is – jelentette ki Dominik Novotny.

Erste Liga

Gyergyói HK–DEAC

szombat 17.30, Gyergyószentmiklós, Gyergyószentmiklósi Műjégpálya

Sport Club Csíkszereda–DEAC

vasárnap 17.30, Csíkszereda, Vákár Lajos Műjégpálya