Babik János fontos tagja a DEAC jégkorong stábjának.

Majd egy évtizede van debreceni résztvevője a magyar bázisú nemzetközi ligának, melyet előbb MOL Liga, majd 2017-től Erste Liga néven rendeztek meg. Az idő nagy úr, a sorsdöntő változásnak alig néhány ma is aktív részesét tudhatjuk a közelünkben. A játékosok közül Hári Norbert, az edzővé avanzsált Vaszjunyin Artyom és Berta Ákos maradtak itt aktívan a DHK első MOL Ligás keretéből, a beszélgetés lejegyzője, Müller Károly, valamint az egyik legfontosabb stábtagunk, a fizioterapeuta, Babik János.

– Először arra kérlek, a magad szemszögéből foglald össze röviden az elmúlt évtizedet!

Babik János: Szerintem az elmúlt években rengeteget fejlődött a magyar, illetve a nemzetközi jégkorongsport és ezzel párhuzamosan a fizioterápiás munka elmélete és gyakorlata is. Erre nagy szükség is van, mivel a hoki, bár mindig is kontakt-sport volt, az utóbbi években tovább gyorsult és keményedett. A játékvezetés is sokkal szigorúbb lett, a vezetőbírók könnyebben befújják a büntetéseket, mint annak idején. Mindez magával hozta az erőnléti munka követelményeinek emelkedését, megnőtt a prevenció iránti igény is.

– Mikor kerültél kapcsolatba a jégkorongozással?

B.J.: Körülbelül tízéves koromban. A nagybátyám rolbázott a nyitott pályán, sokat voltam kinn, részben innen származik a hoki iránti rajongásom. A mindent eldöntő lökést az adta meg, hogy fogadtam a 2008-as világbajnok japánok elleni mérkőzésére, és nyertem. Sajnos tizenkét évesen eltörött a térdkalácsom, ami leszűkítette a lehetőségeimet, az esetleges játékoskarriert el kellett felejteni. Ekkor határoztam el, hogy fizioterápiával szeretnék foglalkozni, hogy segítsek a játékosoknak elkerülni a sérüléseket, ha pedig ez mégis megtörténik, akkor elősegítsem mielőbbi visszatérésüket a pályára. Azóta is azon vagyok, hogy a lehető legjobb prevenciót és kezeléseket biztosítsam számukra. Mindig igyekszem a legjobb kapcsolatokat kiépíteni a játékosokkal, akik érzik és viszonozzák mindezt. A srácok tudják, hogy én azért dolgozom, hogy mielőbb „visszatehessük” őket a jégre. Az ő elismerésük a világon a legtöbbet jelenti számomra, remek érzés, hogy megbecsülik a munkámat.

– A hoki világában közismert, hogy a DEAC mellett a felnőtt és a korosztályos válogatott csapatokkal is foglalkozol, és láthatólag jól bírod a gyűrődést.

B.J.: Úgy vélem, hogy otthonosan mozgok a hoki közegében, az edzők és a játékosok sokra becsülik a munkámat, megfogadják a tanácsaimat, éppen ezért érdemes velük és értük dolgozni. Én nem a pénzkereset és a világjárás miatt dolgozom a válogatottakkal, azért áldozok időt és energiát, hogy a csapat mindig a lehető legjobb összeállításban futhasson ki a jégre. A gyűrődésről csak annyit, hogy ez a munka ezzel jár, de azért nincs minden tavasszal négy hónap alatt két korosztályos vb. Egyébként a legutóbbi felnőtt világbajnokságon büszkén észleltem, hogy a mieink ugyanazt az ellátást kapták, mint a „nagyok”, az amerikaiak hoztak ugyan egy CT és MRI vizsgálatokat biztosító speciális kamiont, de minden másban ugyanazt tudtuk nyújtani, mint az elit csapatok. E téren tehát már sikerült felzárkózni.

– Egyedül dolgozol, vagy vannak asszisztenseid?

B.J.: Általában egyedül szoktam dolgozni, kivételes helyzetek persze bármikor adódhatnak. Ilyenkor kapóra jön, hogy jó barátságban vagyunk Szabó Attila felszerelésmenedzserrel (becenevén Kátlival), egyesült erővel gyorsan megbirkózunk a problémákkal.

Napok kérdése már és elkezdődik a 2023-24-es idény, ennek során bizonyára lesz dolga népszerű fizioterapeutánknak. Reméljük, lesz némi szerencsénk is, így sportolóinkat elkerülik a komolyabb sérülések és betegségek!

=Müller Károly=